Révkomárom (Komárno), Jókaiho 9.

A zeneiskola falán.

Felállítás2000


H.István
2015.09.27. 15:53
„Schmidthauer Lajos junior (Komárom, 1882. III. 3. - Bp. 1956. XI. 4.) gyógyszerész, orgonaművész. A Budapesti Tudományegyetemen 1905-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet. Zenei tanulmányait a Budapesti Zeneakadémián, 1906-1907-ben a berlini Zeneakadémián végezte, majd Párizsban is tanult. Hazatérve rövid ideig a gyógyszerészi pályán működött. A hangverseny körútján Európa csaknem minden országában megfordult. Több kortárs szerző orgonaművét elsőként mutatta be. Orgonatervezéssel is foglalkozott, több magyarországi orgonát avatott fel. A budapesti Zeneakadémia tanára volt 1934-1944 között. Orgonaműveket, scherzókat és pasztorálokat szerzett." http://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2013/10/Schmidthauer-Lajos-junior.pdf

„Eleinte mint gyógyszerész működöt, édesapja ugyanis a valamikor oly híres Igmándi keserűvíz felfedezője és forgalmazója volt. Később teljesen a zenének szentelte életét. A Zeneművészeti Főiskola, és a Nemzeti Zenede tanára volt. Hangversenyútjain bejárta egész Európát.
Schmidthauer Lajos az ’56-os forradalom és szabadságharc egyik komáromi áldozata. 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonulását nem birta művész lelkével elviselni – állítólag önkezével vetett véget életének.
Emléktáblája az Észak-komáromi zeneiskola falát díszíti." http://csemadok.com/2011/11/az-orgonamuvesz-schmidthauer-lajosra-emlekezunk/

A Kossuth térről elindulunk a Jókai utcán az Európa udvar felé, a bejárati kapu előtt pár méterre áll a zeneiskola, melynek falán láthatjuk az emléktáblát. A mészkőtáblán felül láthatjuk Schmidthauer Lajos bronzból készült portréját. Alatta szlovák és magyar nyelvű felirat olvasható:
„V tomto dome žil
a tvoril
organista a hudobný skladateľ
SCHMIDTHAUER LAJOS
1883-1956
organaművész és zeneszerző
ebben a házban élt
és alkotott"
A tábla legalján a város címere.

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
197582
Feltöltve
2015.03.05. 20:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.05. 20:23

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
218203
Feltöltve
2015.09.27. 15:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.09.27. 15:02

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
218204
Feltöltve
2015.09.27. 15:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.09.27. 15:02

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
218205
Feltöltve
2015.09.27. 15:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.09.27. 15:02

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
240284
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.14. 13:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 16.05.14. 13:38
2015. március

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
240283
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.14. 13:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ45/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 16.05.14. 13:37
2015. március

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
343724
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.02.23. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 16:15
2017. március

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
343725
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.02.23. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 16:15
2017. március

"Schmidthauer Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
343726
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.02.23. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 16:17
2017. március
Összesen 9 fotó

Műlap története

10 órája
Megérintettem a "Schmidthauer Lajos" alkotást
23.05.19. 15:15
Megérintettem a "Schmidthauer Lajos" alkotást
21.06.26. 11:14
Megérintettem a "Schmidthauer Lajos" alkotást
19.04.04. 13:29
Megérintettem a "Schmidthauer Lajos" alkotást
19.02.23. 17:28
A "Schmidthauer Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.23. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Schmidthauer Lajos" műlaphoz
19.02.23. 16:15
1 új fotót töltöttem a "Schmidthauer Lajos" műlaphoz
19.02.23. 16:15
1 új fotót töltöttem a "Schmidthauer Lajos" műlaphoz
18.11.02. 13:03
Megérintettem a "Schmidthauer Lajos" alkotást
16.05.14. 13:38
1 új fotót töltöttem a "Schmidthauer Lajos" műlaphoz
16.05.14. 13:37
1 új fotót töltöttem a "Schmidthauer Lajos" műlaphoz
15.09.27. 15:53
H.István publikálta "Schmidthauer Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.