Budapest, VII. kerület, Kertész utca 36.

Budapest
VII. kerület, Kertész utca 36.
A Fészek Klub első emeletén, a termek előterében, a lépcsőn felérkezve, bal oldalon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2015.09.24. 11:47
A Fészek Klub portré-sorozatába tartozik ez az alkotás is. Rendhagyó, miivel "alanya", a 90 feletti Kaján Tibor köztünk van, de tudható, hogy Fészek Klub tagjai gyakran "ültek" egymásnak, vagy éppen egy-egy személyiség olyan hatással volt a alkotó társára, hogy megmintázta.

Biztos, hogy ilyen személyiség az immár 94 éves karikaturista is, ill. elnézve a portrét, semmi kétség. Igazán felemelő érzés volt fotózni a nyilvánvalóan "reálisan" megmintázott fejszobrot, ami az örökké tettre kész, felkészült, munkaeszközeivel felszerelt művészt mutatja. Kétség nem fér a megbecsüléshez sem, hiszen fejét diszkrét babérkoszorú övezi.
Azt hiszem karikatúra egy karikaturistáról, hajában az "élesre töltött" ceruzák között cetlikkel, amik az igazi, "kajános" rajzokat is megidézik, egyik oldalon, a füle mögött szignójával.

Kaján Tibor Miskolcon született 1921. márciusában. Alapító tagja volt 1945-ben a Ludas Matyi című közismert és népszerű hetilapnak. Az újságról: "A Ludas Matyihoz kötődik a magyar humorban a hivatalos politika és vezetés csipkelődő, szeretve-bírállak hagyományának bevezetése, ami a következő évtizedekben módszereiben folyamatosan finomodott, és az 1970-es évek közepétől érte el virágkorát" . https://hu.wikipedia.org/wiki/Ludas_Matyi_(hetilap) Később több, más újság munkatársa volt.

Kaján Tibor életútjáról a forrásnál jelölt cikkben lehet részletesen olvasni. Itt sorolják fel díjait, kitüntetéseit. Innen csak a művész Ars poetica-ját idézem:
"A karikatúra túlzást jelent. Célja, hogy az élet bonyodalmait, rejtett összefüggéseit, a gondolatokat szavak nélkül, vonalakkal fejezze ki. Ehhez járuljon hozzá a humor. A karikaturista ismerje az életet, de az erkölcsöt, a jó ízlést ne lépje túl.
A vonalak csendesek, nincs bennük semmi tolakodó harsányság: humort nem lehet ordítva mondani. Szeretném munkáimat vonal gondolatoknak nevezni. Karikatúra annyiféle van, ahány nevetés létezik. Én a felismerés mosolyára pályázom."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kaj%C3%A1n_Tibor
További linkek
2013/interjú: http://kotvefuzve.reblog.hu/interju-kajan-tibor-karikaturistaval

Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217964
Feltöltve
2015.09.23. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:55

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217955
Feltöltve
2015.09.23. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:51

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217954
Feltöltve
2015.09.23. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:51

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217956
Feltöltve
2015.09.23. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:52

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217959
Feltöltve
2015.09.23. 20:53

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:53

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217957
Feltöltve
2015.09.23. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:52

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217958
Feltöltve
2015.09.23. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:53

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217960
Feltöltve
2015.09.23. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:53

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217962
Feltöltve
2015.09.23. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:54

"Kaján Tibor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217961
Feltöltve
2015.09.23. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

217963

217965
Feltöltve
2015.09.23. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.23. 20:55
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.09.24. 11:47
Göröntsér Vera publikálta "Kaján Tibor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.