Budapest, VI. kerület, Dózsa György út 104.
Archív képek

Budapest
VI. kerület, Dózsa György út 104.
A kapu belépve, az épület mellett jobbra kell indulni, ott láthatóak a kert sarkában.

Felállítás1966

Göröntsér Vera
2015.09.21. 18:24
Nem kis öröm volt, hogy a Rajna-gyűjtemény szerint megadott címen, ahol bölcsődét jelöl, valóban egy bölcsőde működik, megtartotta funkcióját a hatodik kerület központi helyén. Így aztán csak a biztonsági rögzítővel ellátott, kicsit szövevényes kapurendszeren kellett bejutni, hogy jelezzem, fényképezni szeretnék. Igaz, az alkotás a külső, "előkertben" van, ahol gyerekek nem tartózkodnak – kivéve jövet-menet, de akkor felügyelettel.

Egy kútszobor, de a kút már nincs, elveszett az eltelt évtizedek alatt.
Kis talapzaton három kislány fegyelmezetten, de bájosan fújja: énekel. Kedvesek voltak ottjártamkor, mint akik énekkel dicsérik a napot, ami fényesen sütött, még a kelleténél is jobban. A mészkő szinte szikrázott.

Én amolyan óvodás korúaknak nézem az éneklő leánykákat, ami meglepett, hiszen az alkotás ide készült. És senkit ne vezessen félre az egyik leányzó fiús arca, lófarka van neki is!
Más dolog, hogy a hármas felállásba azért némi rendbontás is került, az egyik kislány hátat fordít, elfordul társaitól. Dolgukat mégis komolyan veszik.

És ha napsütés, ha gyermekének, szemléltetésül az Ovitévé egy felvétele: https://www.youtube.com/watch?v=0Ac3tKl5LTg
Források:
Rajna György: Budapest köztéri és udvari díszkútjai http://epa.oszk.hu/02100/02120/00022/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_22_539.pdf
http://wiki.strandkonyvtar.hu/index.php?title=G%C3%B6mb%C3%B6s_L%C3%A1szl%C3%B3
További linkek
Az bölcsöde információi: http://ficankabolcsode.hupont.hu/2/elerhetosegunk
Ády
2019.12.16. 17:07
Egy kis korabeli beszámoló az alkotásról.
"Új szobrok Budapesten

Az elmúlt hetekben hat új szoborral lett gazdagabb fővárosunk. Létrejöttük idejének véletlen egybeesésén kívül azonban valami még összekapcsolja őket: az erős gondolati töltöttség, illetve a gondolatok, fogalmak formába öntésének kísérlete....
...A Dózsa György út 104. számú házban levő bölcsőde kertjében Gömbös László éneklő gyermekeket ábrázoló, háromalakos kompozícióját állították fel. A 60—80 centiméter magas talpazaton álló, azzal egybe faragott kisleány-figurák közül kettő a Dózsa György út felé néz, mintegy fogadva a bölcsőde felé igyekvőket, egy pedig — megbontva a kompozíció frontalitását és lehetővé téve a körüljárást
— ellentétes irányba fordul. A három alak egyvonalba állítása széthúzza a kompozíciót, kapcsolatuk túl lazává válik.
Horváth György" [1]
Források:
[1] Magyar Nemzet, 1966. július 8. (22. évfolyam, 160. szám)

Cím alapján hasonló

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217556
Feltöltve
2015.09.18. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:28

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217557
Feltöltve
2015.09.18. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:29

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217561
Feltöltve
2015.09.18. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:30

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217559
Feltöltve
2015.09.18. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

217558
Feltöltve
2015.09.18. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

217560
Feltöltve
2015.09.18. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:30

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217566
Feltöltve
2015.09.18. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:33

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217562
Feltöltve
2015.09.18. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:32

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217563
Feltöltve
2015.09.18. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:32

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217565
Feltöltve
2015.09.18. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.18. 21:33

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217564
Feltöltve
2015.09.18. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

217567

Archív fotók

"Éneklő gyerekek" c. alkotás fotói

"Három kislány. Gömbös László éneklő gyermekeket ábrázoló hármas kompozíciója a Dózsa György úti bölcsőde kertjét díszíti.
(Wormser felvétele.)"
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
388056
Forrás
Esti Hírlap, 1966. július 19. (11. évfolyam, 169. szám)
Feltöltve
2019.12.16. 15:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.16. 15:52
Archív felvétel
"Három kislány. Gömbös László éneklő gyermekeket ábrázoló hármas kompozíciója a Dózsa György úti...Teljes szöveg"Három kislány. Gömbös László éneklő gyermekeket ábrázoló hármas kompozíciója a Dózsa György úti bölcsőde kertjét díszíti.
(Wormser felvétele.)"Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.11.06. 11:23
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
19.12.16. 17:10
Az "Éneklő gyerekek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.16. 17:07
Az "Éneklő gyerekek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.16. 15:52
1 új fotót töltöttem az "Éneklő gyerekek" műlaphoz
19.02.20. 18:53
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
18.09.13. 12:23
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
18.03.09. 12:16
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
17.08.08. 15:33
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
17.06.20. 16:29
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
16.11.13. 15:34
Megérintettem az "Éneklő gyerekek" alkotást
15.09.21. 18:24
Göröntsér Vera publikálta "Éneklő gyerekek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.