Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve

Nagysalló (Tekovské Lužany), SNP 214

Alternatív, helyi címek:Hősök emlékműve

Jána Amosa Komenského utca és SNP utca sarok

Felállítás2015. augusztus 23.

Szűcs Gyula (tervező)
Tóth Gyula (kőfaragó)

Nyul Imre
2015.09.14. 14:39
Július végén rokonlátogatás során ellátogattunk Nagysallóra is. Nagysalló nekem családi kötődés is, itt született apai nagymamám. És sajnos nagymamám testvére fiának neve is szerepel az emlékművön.
A főutca mentén a Ján Amos Komensky utca és az SNP utca sarkán áll a II. világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve. Az emlékmű egy lebombázott ház helyére került.
A fekete gránit emlékmű három obeliszkből áll. A középső részt már korábban, 2006. augusztus 20-án leleplezték, a község első írásos említésének 850. évfordulója alkalmával és a II. világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékére. Hetvenhat nagysallói férfi halt meg a keleti fronton, az ő nevüket véste bele Tóth Gyula zselízi kőfaragómester a Szűcs Gyula zselízi mérnök tervei alapján kifaragott kőtömbbe.
2014-ban nekifogtak a két oldalára kiegészíteni az emlékművet. A jobboldalra került a 2015. augusztus 23-án ünnepélyesen felavatott I. világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi áldozatok emlékműve, a baloldalra pedig az I. világháború során a községben elhunyt és eltemetett szerb hadifoglyok emlékműve.
A középső rész tetején egy kis harangot is elhelyeztek.
A két világháborús emlékművön megjelennek az elesettek nevei, melyek mind magyarok. A másik obeliszken pedig megemlékeztek azokról a szerb hadifoglyokról is, akik az I. világháború alatt a faluban haltak meg.
Az oszlopok feliratai:

1941 – 1945
Na večnú pamiatku
našich občanov, ktorí padli
v 2. svetovej vojne
A II. világháborúban elesett
nagysallói, kissallói és hölvényi
lakosok örök emlékére
BAGÓCSI ISTVÁN, BALÁZS LAJOS, BAZSÍK LÁSZLÓ, BEDA JÁNOS, BESSE DÁVID, BÉLIK LAJOS, BERA SÁNDOR, BÉRES KÁROLY, BODONY ISTVÁN, BODONY LAJOS, BORZA JÁNOS, BUKROS JÁNOS, BUKROS ISTVÁN, CSEHI JÁNOS, CSERI LAJOS, CSERNÁK JÁNOS, DEMETER LAJOS, DEMETER VILMOS, DORA ANDRÁS, DORA LAJOS, DRAPPAN ISTVÁN, FERJANCZ SÁNDOR, FÖLDI SÁNDOR, GAJDOS ISTVÁN, GOBODI SÁNDOR, HANCZKÓ JÓZSEF, HARCSA PÁL, HEISLER JÓZSEF, HORVÁTH JÓZSEF, HUGYECZ JÁNOS, HUTURA LAJOS, CHRENKÓ ANDRÁS, KAKAS ANDRÁS, KAKAS ERNŐ, KEMÉNY SÁNDOR, KISS GYULA, KISS LAJOS

1941 – 1945
Na večnú pamiatku
našich občanov, ktorí padli
v 2. svetovej vojne
A II. világháborúban elesett
nagysallói, kissallói és hölvényi
lakosok örök emlékére
KICSINDI JÓZSEF, KLAPÁCS ERNŐ, KOMÁROMI JÁNOS, KOMÁROMI JÓZSEF, KONCZ SÁNDOR, KOTLÁR JÁNOS, KOVÁCS LAJOS, KURCSINKA SÁNDOR, KURCZ ENDRE, KÚTYIK JÓZSEF, KÚTYIK LÁSZLÓ, LOJDA ISTVÁN, LOJDA LAJOS, MIHÁLY LAJOS, MOLNÁR JÁNOS, NAGY LAJOS, NÉMETH ANDRÁS, NÉMETH JÓZSEF, NÉMETH SÁNDOR, ÖRDÖG SÁNDOR, PÁLINKÁS IMRE, PAPP JÁNOS, POVODA GYULA, RÁCZKO JÁNOS, SZABÓ KÁROLY, SZABÓ SÁNDOR, SZALAI LAJOS, SZALAI SÁNDOR, SZAPPANOS ELEK, SZILVA JÁNOS, TAR ISTVÁN, TÓTH GYULA, TÓTH LAJOS, UJVÁRI SÁNDOR, VICSITÁL LAJOS, ZIMÁNYI JÓZSEF, ZSIDÓ SÁNDOR

Obete I. svetovej vojny
Tekovské Luzany,
Tekovské Luzianky,
Hulvinky
Az I. világháborúban
elesett nagysallói
áldozatok névsora
Nagysalló, Kissalló
Hölvény
ADLER FERENC, ADLER LÁSZLÓ, ÁRVAI FERENC, BALOGH SÁNDOR, BARNA FERENC, BARTOS ANDRÁS, BENCE JÁNOS, BERA LAJOS, BERA SÁNDOR, BÉLIK JÁNOS, BORBÉLY ISTVÁN BODONY JÁNOS, BUDAI JÁNOS, BUKROS DÁVID, BUZDIK JÁNOS, CSERBA ANDRÁS, CSERI LAJOS, DEMETER LAJOS, DONÁTH ÁRMIN, DÓRA ISTVÁN, DÓRA SÁNDOR, FERJANC JÓZSEF, FIGYASZ JÁNOS, FURI JÓZSEF, GERGŐ ANDRÁS, GÓZON TITUSZ ANTAL, GREGOR SÁNDOR, GUBICZ LAJOS, HAJDU GYULA, HARCSA LAJOS, HANÁCSEK JÓZSEF, HOLZA ANDRÁS, HŐNYI ANDRÁS, HŐNYI ERNŐ, HŐNYI JÓNÁS, HUNTI ISTVÁN, JÁGER LAJOS, JANCSA FERENC, KAJTÁR ANDRÁS, KEMÉNY SÁNDOR, KISS ANDRÁS, KLINCSOK JÓZSEF, KLUKÁN ISTVÁN, KONCZ ANDRÁS, KOVÁCS ISTVÁN, KOVÁCS SÁNDOR, KÓSA JÁNOS, KURUCZ LAJOS, LUKÁCS ANDRÁS JÓZSEF, MACZÁK ANDRÁS, MACÁK ISTVÁN, MÉSZÁROS ANDRÁS, MÉSZÁROS JÓZSEF (1894), MÉSZÁROS JÓZSEF (1895), MIKULA JÁNOS, MOLNÁR ISTVÁN, NAGY ISTVÁN, NAGY LAJOS, NÉMETH DÁVID, NÉMETH LAJOS (1884), NÉMETH LAJOS (1888), NÉMETH SÁNDOR, OSZTROVICZKY JÁNOS, PAKUSZA ANDRÁS, PAPP GYULA, PIROSKA SÁNDOR, POLLÁK METÓD, PÓLYA ISTVÁN, PÓLYA JÓNÁS, PRIESNER FERENC, PRÜCSÖK ANDRÁS, PUSZTAY ISTVÁN, RACSKÓ JÁNOS, REHÁK ISTVÁN, RÉPÁS LAJOS, SOMOGYI ANDRÁS, SOMOGYI LAJOS, STRÚBEL JÁNOS, SZABÓ JÓZSEF, SZABÓ ISTVÁN, SZAPPANYOS GYULA, SZAPPANYOS LAJOS (1898), SZAPPANYOS LAJOS (1898), SZAPPANYOS ANDRÁS, SZAPPANYOS JÁNOS, SZÁNYA ISTVÁN, SZÁNYA JÁNOS, SZŐR JÁNOS, SZŰCS SÁNDOR, SZŰCS SÁNDOR, SZŰCS LAJOS, TAMÁS KÁROLY, TAMÁS LAJOS, TÓTH ANDRÁS, TÓTH ISTVÁN, TÓTH ISTVÁN (HÖLVÉNY), TÓTH JÁNOS, TÓTH LAJOS, TÓTH LÁSZLÓ, TÖMBÖL LAJOS, ÚJVÁRY ISTVÁN, VARGA LAJOS, VIRÁG ANTAL, VIRÁG JÓZSEF, ZIMÁNYI ANDRÁS, ZIMÁNYI GUSZTÁV ISTVÁN, ZIMÁNYI LAJOS

Srbskí vojnoví zajatci,
ktorí pocas
prvej svetovej vojny
zomreli v nasej obci
Srpski ratni zarobljenici-
zrtve prvog svetskog rata
koji su umrli u ovom selu
ANDRIC MARKO, ARSENOVIC PETAR, CVEKOVIC TRAJKO, CIRIC MILE, DIKANOVIC ATANAS, DJUKIC ILIJA, GAVRILOVIC MAKSIM, ILIC DRAGOLJUB, IVANOVIC LIKA, IVANOVICS MILOS, IVANOVICS VLADISLAV, JANKOVIC PETAR, JOVIC KOSTA, KNEZEVIC MILE, KOVACEVICRATISLAV, MARJANOVIC MILIVOJ, MARJANOVIC ZIVKO, MARKOVIC PETAR, MATIC MIHAJLO, MILOSEVIC NIKOLA, NOVAKOVIC DJOKA, PAVLOVIC JEFREM, PERIC JOVAN, RANDJELOVIC MILUTIN, RAJKOVIC STEFAN, SIMIC JOVAN, STANISAVLJEVIC DJORDJE, STANOJKO ATANAS, STAMENKOVIC IVKO, VASIC DJOKA, VASIC MATIJA

Az információkért köszönet Kotora Marián, Nagysalló polgármesterének.
Források:
Kotora Marián, Nagysalló polgármestere

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve" c. alkotás fotói

Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve
Alkotók
Szűcs Gyula (tervező)Tóth Gyula (kőfaragó)
Település
Nagysalló (Tekovské Lužany)
Feltöltő
Azonosító
217177
Feltöltve
2015.09.14. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.14. 13:48
Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve

"Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve" c. alkotás fotói

Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve
Alkotók
Szűcs Gyula (tervező)Tóth Gyula (kőfaragó)
Település
Nagysalló (Tekovské Lužany)
Feltöltő
Azonosító
217179
Feltöltve
2015.09.14. 13:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.14. 13:50
Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve

"Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve" c. alkotás fotói

Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve
Alkotók
Szűcs Gyula (tervező)Tóth Gyula (kőfaragó)
Település
Nagysalló (Tekovské Lužany)
Feltöltő
Azonosító
217181
Feltöltve
2015.09.14. 13:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.14. 13:51
Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve

"Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve" c. alkotás fotói

Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve
Alkotók
Szűcs Gyula (tervező)Tóth Gyula (kőfaragó)
Település
Nagysalló (Tekovské Lužany)
Feltöltő
Azonosító
217182
Feltöltve
2015.09.14. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.14. 13:52

217183
Feltöltve
2015.09.14. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/30 • ISO100

217184
Feltöltve
2015.09.14. 13:53

Nyul Imre 15.09.14. 13:53

217185

217186

Összesen 8 fotó

Műlap története

15.09.14. 14:39
Nyul Imre publikálta "Világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.