Szent József a gyermek Jézussal

Pilisvörösvár, Bányakápolna utca 2.

Pilisvörösvár
Bányakápolna utca 2.
A Bányatelepi Szent Borbála Plébániatemplom kertjében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2015.09.04. 14:39
Szoborlapos pályafutásom elején történt, hogy vadászatra indultam a pilisi tájakon. Már hazafelé tartottam, amikor ötletszerűen a következő buszmegálló felé vettem az irányt. Így esett útba a plébániatemplom, aminek a kertjében kívülről is jól láthatóan állt Szent József szobra
Természetesen fényképeztem, amennyire "körbejárható" volt az alkotás.
Hazaérve levelet írtam a címen talált plébániatemplom információs címére, érdeklődtem az alkotó személye iránt. Hálás meglepődéssel vettem a gyors, már másnap érkező választ és a szobrász-kőfaragó elérhetőségét további kérdések esetére.

Mint megtudtam, az alkotás egy korábbi Szent József ábrázolás másolata (hogy az eredeti hol rejtőzködik, még most sem tudom), amelynek alkotója a levél szerint ismeretlen.
A másolatot készítette Manhertz István, aki a közeli helységek közismert alakja, mindennel foglalkozik, ami csak kapcsolódik a szobrászathoz.

Most jutottam el abba a lélektani állapotba (miközben több kérdés is összegyűlt), hogy felhívjam a megadott számot. Így derülhetett ki, hogy az eredeti szobor (ez 1930 körül készült) alkotója mégiscsak ismert (ld. a megfelelő rubrikát). Közben érdekes történetet hallottam az idős mestertől, ami szerint a néhai Máriahegyi János unokája révén jutott az eredeti szobor fa-változatához, aminek alapján elkészíthette az öntőmintát.

József, miután az angyal által értesült arról, hogy jegyese, Mária gyermeket vár, "magához vette" de „nem ismerte meg” http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%B3zsef-h%C3%A1zass%C3%A1g.html addíg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta, majd tisztességben felnevelte.
Ábrázolása többnyire az itt láthatóhoz hasonló módon történik – a lexikon szerint jobb karján a gyermek Jézus, bal kezében egy szál liliomot, vagy kivirágzott vesszőt tart. Az ábrázolás forrásai nagyobbrészt az apokrif iratokból http://lexikon.katolikus.hu/A/apokrif%20iratok.html származtathatók.
Itt a kezek felcserélődtek, de ez nem egyedülálló a téma megjelenítésekor.
Források:
Levelezés Fetter Terézia Blandina OSB testvérrel.
Telefonbeszélgetés Manhertz Istvánnal
http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%B3zsef.html

Cím alapján hasonló

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
215986
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 13:53
2011. november

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
215987
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 13:54
2011. november

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
215991
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 13:55

215988
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

215989

215995
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 13:57
2011. november

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
215990

215997
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 13:57
2011. november

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
215993
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.08.29. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.29. 13:56
2011. november

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
216496
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.09.04. 16:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.04. 16:56
2005. január

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
216497
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.09.04. 16:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.04. 16:58
2005. január

"Szent József a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pilisvörösvár
Feltöltő
Azonosító
216498
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.09.04. 16:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.04. 16:59
2005. január
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.23. 13:48
Megérintettem a "Szent József a gyermek Jézussal" alkotást
15.09.04. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Szent József a gyermek Jézussal" műlaphoz
15.09.04. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Szent József a gyermek Jézussal" műlaphoz
15.09.04. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Szent József a gyermek Jézussal" műlaphoz
15.09.04. 14:39
Göröntsér Vera publikálta "Szent József a gyermek Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.