Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő

Magyarszecsőd, Jókai u. 1-3.

Magyarszecsőd
Jókai u. 1-3.
A katolikus templom udvarában.

Felállítás2003. március 23.

H.István
2015.08.15. 18:16
„Boldog németújvári herceg Batthyány-Strattmann László Antal János Lajos, (1915-ig gróf) (Liber Regius LXXIII. 254) (Dunakiliti, 1870. október 28. – Bécs, 1931. január 22.) magyar főnemes, a „szegények orvosa” írja a wikipédia.
Még pár mondatot szeretnék a wikipédiából kiemelni: „Végül felfedezte igazi hivatását, és 1896-ban orvostanhallgató lett. Tanulmányait 1900-ban fejezte be. Ebben az időszakban ismerkedett meg gróf Maria Theresia Coreth zu Coredo und Starkenberggel, akit 1898. november 10-én Bécsben feleségül vett. Rendkívül boldog házasságából „Misl”-lel 12 gyerek született.
Orvosi tevékenysége:
Szombathely Oladi lakótelepén a Fatimai Szűz Mária tiszteletére, Batthyány-Strattmann László emlékére emeltek templomot
Az egyetem befejezése után Batthyány magánkórházat nyitott Köpcsényben (ma Kittsee, Ausztria). Orvosként is folyamatosan továbbképezte magát, először sebész, majd később szemész képesítést szerzett.
1915-ben nagybátyja halálakor megörökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet. Ekkor az újdonsült Batthyány-Strattmann herceg családjával a körmendi kastélyba költözött, amelynek egy szárnyában szemészeti klinikát rendezett be. A mélyen vallásos orvos szegény betegeit ingyen gyógyította, így a „szegények orvosaként” vált ismertté."
Batthyány-Strattmann László boldoggá avatását már 1944-ben kezdeményezték, de a háború miatt ez megszakadt. Az eljárást 1982-ben kezdeményezte újra László István kismartoni püspök. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003. március 23-án.
Az emlékkövet ennek tiszteletére állították. Hogy Magyarszecsődhöz milyen kapcsolat fűzte, arról nem találtam adatot, csak annyit, hogy 1893-ban épült itt egy Batthyány-kastély.
A kő típusát sajnos nem ismerem, de szerintem valami vulkáni eredetű. Felső részén Dr. Batthyány-Strattmann László bronzból készült portréja, valamint a családi címer.
Az alatta lévő bronztábla felirata:
„A szegények orvosa Dr. BATTHYÁNY LÁSZLÓ boldoggá avatása emlékére
2003 március 23."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Batthy%C3%A1ny-Strattmann_L%C3%A1szl%C3%B3

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Magyarszecsőd
Feltöltő
Azonosító
141638
Feltöltve
2013.06.25. 18:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.25. 18:07

"Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Magyarszecsőd
Feltöltő
Azonosító
197264
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.03.01. 14:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.01. 14:59
2013. június

"Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Magyarszecsőd
Feltöltő
Azonosító
197265
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.03.01. 15:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.01. 15:00
2013. június

"Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Magyarszecsőd
Feltöltő
Azonosító
197266

197267
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.03.01. 15:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.01. 15:00
2013. június

"Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Magyarszecsőd
Feltöltő
Azonosító
197268
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.03.01. 15:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.01. 15:01
2013. június

"Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Magyarszecsőd
Feltöltő
Azonosító
197269
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.03.01. 15:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.01. 15:05
2013. június
Összesen 7 fotó

Műlap története

15.08.15. 18:16
H.István publikálta "Dr. Batthyány-Strattmann László-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.