Aquilon, a tél istene

Nagymágocs, Szentesi út 2.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Aquilon, the God of Winter

Nagymágocs
Szentesi út 2.
A kastély udvari homlokzata előtt kialakított kertben állt

Felállítás1771

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri
Verrasztó Gábor
2015.08.13. 00:32
A nagymágocsi Károlyi-kastély angolkertjében eredetileg nyolc római mitológiai alak, illetve isten szobra állt. A múlt század kilencvenes éveire közülük három teljesen elpusztult.

A formára nyírt bokrok közötti „belső körben” felállított, a négy évszak allegorikus figuráiból, ha letört kezekkel is, de megmaradt Aquilon, aki egyike a szélisteneknek, a tél istene.

Amikor 1995-ben a szobrot a többivel együtt lebontották és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Szegedi Műemlék-helyreállító üzeme Hódmezővásárhelyre szállíttatta, talapzatán még ki lehetett olvasni az 1771-es évszámot. A dátum azt valószínűsíti, hogy a szobor már gróf Károlyi Alajos régi kastélyának kertjét is díszítette.

A szakállas, tógát és hosszú sapkát viselő Aquilon Kovács Attila szobrász-restaurátorhoz került, de mivel mégsem jutott pénz a felújítására, bekalodázva visszaszállították Nagymágocsra.

Jelenleg a kastély gazdasági raktárában őrzik több darabban, lefotózására egyelőre nem volt lehetőségem.
Források:
Kovács Attila szobrász-restaurátor közlése (Budapest)



Cím alapján hasonló

"Aquilon, a tél istene" c. alkotás fotói

Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
214632
Feltöltve
2015.08.13. 00:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.13. 00:07
Archív felvétel

"Aquilon, a tél istene" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
214634
Forrás
Arcanum
Feltöltve
2015.08.13. 00:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.13. 00:09
Archív felvétel
Képeslap

"Aquilon, a tél istene" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Nagymágocs
Feltöltő
Azonosító
214633
Forrás
Arcanum
Feltöltve
2015.08.13. 00:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.08.13. 00:08
Archív felvétel
Képeslap
Összesen 3 fotó

Műlap története

15.08.13. 00:32
Verrasztó Gábor publikálta "Aquilon, a tél istene" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.