A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco

Budapest, XXIII. kerület, Szent László u 149

Budapest
XXIII. kerület, Szent László u 149

Felállítás2002. október 13.

Kecskés András (festőművész)
Füzesi Tibor (festőművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2015.08.12. 15:55
Három évtizede élek Budapesten, de sok részét még nem láttam. Soroksáron sem jártam, ezért elmentem Soroksárra. Majd amikor itthon infókat kerestem a főtéri alkotásokról, felfedeztem, hogy létezik ez a templom. Elmentem megnézni.
Soroksárnak ezen a részén nem volt templom, csak egy kápolna, mely 1958 óta fatimai zarándokhely Magyarországon. A templomépítéssel azóta foglalkoztak, próbálkoztak. Marosi Gábor építész egy fatimei zarándokút hatására elkészíti a templom terveit, melynek építését 2000-ben elkezdik.
A képekről felesleges lenne saját szavaimmal bármit is írni, amikor egy ilyen részletes leírás van a templom honlapján:
„A 65 m2-es képet Kecskés András és Füzesi Tibor festette, Farkas Attila atya és Egyházközségünk ötletei alapján. A kép középpontját a feltámadt Jézus Krisztus alakja uralja, hozzá jöttünk, Ő fogad minket templomában, őhozzá akar Mária elvezetni minden embert. Krisztus alakja köré rendeződik Fatima üzenete és teológiája a következőképpen:

Jobbra középen Mária alakja látható, amint imádkozik. (a Fatimai jelenés és üzenet az imádság fontosságára hívja föl a figyelmet, különösképp a bűnösök megtéréséért felajánlott imára) Mária egyedül imádkozik, aki akar, csatlakozhat hozzá, hív hogy vele imádkozzunk.
Mária alatt, lent azoknak a csoportja látható, akik Istennel a szívükben élnek, a békére, szeretetre törekvő emberek. Elsősorban őket szeretné megszólítani a Fatimai üzenet.
A másik oldalon az Isten nélküli világ látható, ahol a szenvedélyek uralkodnak, a kapzsiság, az irigység, az önzés, hatalomvágy, erőszak, melyek elpusztítják a világot. Ha értük imádkozunk, a világ megmentéséért dolgozunk. Mária imádkozni és böjtölni hív a bűnösök megtéréséért.
Fent jobb oldalon a Szentlélek galambja látható. A Szentlélek hív a jóra, megszólít minket, de törődik a bűnökben élőkkel is.
Fent baloldalon Mihály arkangyal látható karddal. Ő az ítélet angyala, alakja jelzi, hogy életünknek tétje van, a cselekedetekről számot kell adni, aki nem tart bűnbánatot, annak vállalnia kell bűnei következményét.
A seccót függőleges sávok osztják, középen sárga sáv. Ezek a sávok szimbolizálják a nyitott világot, azt hogy Isten világa összeér a mi világunkkal, közel van, s elérhető Isten. A lenti alak már beleér a középső sávba, ez a remény jele, a bűnös megtérhet.”
Források:
http://www.fatimaiszuzanya.hu/plebaniank/templomunk

Cím alapján hasonló

"A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. alkotás fotói

Alkotók
Kecskés András (festőművész)Füzesi Tibor (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213891
Feltöltve
2015.08.04. 15:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:33

"A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. alkotás fotói

Alkotók
Kecskés András (festőművész)Füzesi Tibor (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213892
Feltöltve
2015.08.04. 15:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:34

"A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. alkotás fotói

Alkotók
Kecskés András (festőművész)Füzesi Tibor (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213893
Feltöltve
2015.08.04. 15:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:34

"A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. alkotás fotói

Alkotók
Kecskés András (festőművész)Füzesi Tibor (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213894
Feltöltve
2015.08.04. 15:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:35

"A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. alkotás fotói

Alkotók
Kecskés András (festőművész)Füzesi Tibor (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213895
Feltöltve
2015.08.04. 15:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:35

"A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. alkotás fotói

Alkotók
Kecskés András (festőművész)Füzesi Tibor (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213896
Feltöltve
2015.08.04. 15:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/14 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:36

213897
Feltöltve
2015.08.04. 15:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/10 • ISO800

213898

213899
Feltöltve
2015.08.04. 15:37

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:37

213900

213901
Feltöltve
2015.08.04. 15:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.04. 15:37
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.03.31. 11:19
Az "A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.12. 15:55
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Szent István Király-plébániatemplom oltára fölötti secco" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.