Berzence, Szent István utca

Alternatív, helyi címek:Szent Kereszt Felmagasztalása templom kapujának szobrai
Angol cím:Angels

Berzence
Szent István utca
Az alkotások a templom előtti kapu oszlopain láthatók.

Felállítás1767

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2015.08.03. 21:39
Tíz angyalszobor… a berzencei Szent Kereszt Felmagasztalása templom kapujának oszlopain láthatjuk őket. A kapu oszlopain nyolc angyal ül, jobbra és balra a kerítés záró oszlopain egy-egy további szobor látható.

A tíz szoborból kilenc jó állapotúnak mondható, egy azonban – az épület fala melletti oszlopon - eléggé leromlott állapotban van. Két szobornak egy-egy karja hiányzik.

Az angyalok többsége a kezében tart egy-egy tárgyat, feltehetőleg jelképet. A forrás szerint Jézus Krisztus szenvedéseinek eszközeit tartják kezükben az angyalok.

A templomot a régi templom helyén Niczky György építtette, és 1767-ben szentelték fel. A templom díszítését a család elvárásainak megfelelően alakították, kedvelt szentjeiket ábrázolták a különböző művészeti alkotásokban. Az angyalszobrokat valószínűleg a templom építésével egyidejűleg készítették, állapotuk is erre utal.
Források:
http://mokepeslapok.hupont.hu/177/berzence
http://www.berzence.hu/mult_es_jelen
http://www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=1483

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213853
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:21
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213854

213855
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:22

Aerdna 15.08.03. 21:22
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213856

213857
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:22
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213858
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:23
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213859
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:23
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213860
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:24
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213861
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:28
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213862
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:29
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213863
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:30
2005. január

"Angyalok" c. alkotás fotói

Település
Berzence
Feltöltő
Azonosító
213864
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.08.03. 21:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.08.03. 21:36
2005. január
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.08.03. 21:39
Aerdna publikálta "Angyalok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.