Szűz Mária domborműves tábla

Budapest, XXIII. kerület, Szitás utca 112

Budapest
XXIII. kerület, Szitás utca 112
Otthon Közösségi Ház bejárata mellett

Felállítás2000. október 7.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2015.08.22. 15:14
Az 1925-ben épült, volt Mária Kongregációs Otthon, jelenleg Otthon Közösségi Ház Szitás utcai falán található a domborműves tábla. Alkotóját nem találtam meg.

„1918-ban megalakult a Mária Kongregáció. A tragikus sorsú Kovács Antal plébános és Rush Gyula káplán, saját jövedelmükből, a soroksári lakosok (téglajegyek formájában történő) adakozásából építették fel a kongregációs épületet 1925-ben, mely nemcsak a vallási, hanem a kulturális, és a közművelődési élet központja is lett. Az 50-es évektől, mivel államosították, eredeti funkciójában nem működhetett. A Mária Kongregáció, 1990. december 8-án újjáalakult és jelenleg is működő közösség.
2006-ban megkezdődött az 1993-ban visszakapott egykori Mária Kongregációs Otthon felújítása, magánszemély adományából, mely Otthon Közösségi Ház néven működik, korszerű berendezéssel, rendszeres kulturális, ifjúsági és közösségi programokkal.”
Források:
http://www.soroksarfoplebania.hu/templomunk/



Cím alapján hasonló

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213702
Feltöltve
2015.08.01. 13:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.01. 13:39

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213703
Feltöltve
2015.08.01. 13:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.01. 13:39

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213704
Feltöltve
2015.08.01. 13:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.01. 13:39

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213705
Feltöltve
2015.08.01. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.01. 13:40

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213706
Feltöltve
2015.08.01. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.01. 13:40

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213707
Feltöltve
2015.08.01. 13:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.01. 13:42

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223127
Feltöltve
2015.10.27. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.27. 15:17

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223128
Feltöltve
2015.10.27. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.27. 15:17

"Szűz Mária domborműves tábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223129
Feltöltve
2015.10.27. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.27. 15:17
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.08.22. 15:14
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Szűz Mária domborműves tábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.