I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve

Ipolyság (Šahy), Pincék utca

Ipolyság (Šahy)
Pincék utca
Pincék utca előtti tér

Felállítás2005. szeptember 15.

Kutak Adrienn (keramikus)

Nyul Imre
2015.07.22. 11:46
Szlovákiában élő kedves rokonaimnak köszönhetően egy kirándulás keretében megismerkedhettem Ipolysággal. Itt több alkotás is látható. Külön örültem, hogy a zöme két nyelvű.
A Pincék utca mellett található kis téren állították fel az emlékművet 2005. szeptember 15-én.
Az emlékmű egy világos színű kőtömbből, vasrudakból, és egy hat centiméter vastag üveglapból áll. Magassága 2,4 méter.
A leírását a művésznőtől idézem:
"A művész felfedte az egyes elemek jelentését: a kőtömb az anyaföldet szimbolizálja, a magasba törő vasrudak a föld erejét jelzik. A kőbálvány közepén hasadás látható, a család, a nemzet, a hit, Európa egységének megbomlását szimbolizálva, a vasrudak a magasban összeérve, s gótikus ívet formázva pedig az egységet, a gyarapodást, a közös erőfeszítések üdvözítő mivoltát jelzik. A rudak patinázott vége távolról a remény és a hit jelképévé – keresztté rajzolódik. A „gótikus ablak” felső részében egy könnyező szem látható, mely a gyász, a lelkiismeret és Isten jelenlétének szimbóluma."
Az emlékmű felirata:
NA PAMIATKU
SAHANSKYCH
OBETÍ I. A II.
SVETOVEJ VOJNY,
PRENASLEDOVANYCH
A VYSÍDLENYCH
PO ROKU 1945.

AZ I. ÉS II.
VILÁGHÁBORÚ
IPOLYSÁGI ÁLDOZATAI,
A MEGHURCOLTAK
ÉS AZ 1945 UTÁN
KITELEPÍTETTEK EMLÉKÉRE.

Az alkotás hátoldalán:
DALO POSTAVIT
MESTO SAHY
V ROKU 2005

ÁLLÍTOTTA
IPOLYSÁG VÁROS
2005-BEN
Források:
http://ujszo.com/cimkek/regio/2005/03/02/emlekmuvet-allit-a-varos-az-ipolysagi-martiroknak
Szlovákiai rokonaim

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve
Alkotó
Kutak Adrienn (keramikus)
Település
Ipolyság (Šahy)
Feltöltő
Azonosító
212884
Feltöltve
2015.07.22. 11:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.22. 11:05
I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve

"I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve
Alkotó
Kutak Adrienn (keramikus)
Település
Ipolyság (Šahy)
Feltöltő
Azonosító
212886
Feltöltve
2015.07.22. 11:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.22. 11:06
I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve

"I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve
Alkotó
Kutak Adrienn (keramikus)
Település
Ipolyság (Šahy)
Feltöltő
Azonosító
212887
Feltöltve
2015.07.22. 11:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.22. 11:07

212888

212889
Feltöltve
2015.07.22. 11:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

212890
Feltöltve
2015.07.22. 11:08

Nyul Imre 15.07.22. 11:08

212891
Feltöltve
2015.07.22. 11:08
Képinfó
Szignó a képen

212892
Feltöltve
2015.07.22. 11:09

Nyul Imre 15.07.22. 11:09
I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve

"I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve
Alkotó
Kutak Adrienn (keramikus)
Település
Ipolyság (Šahy)
Feltöltő
Azonosító
212893
Feltöltve
2015.07.22. 11:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.22. 11:10

212894
Feltöltve
2015.07.22. 11:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

212895
Feltöltve
2015.07.22. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.22. 11:11
I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.09.12. 16:16
Az "I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.22. 11:46
Nyul Imre publikálta "I. és II. világháború ipolysági áldozatainak és kitelepítettek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.