Kisszántói Pethe Ferenc

Tiszavasvári, Garami Ernő utca 6.

Tiszavasvári
Garami Ernő utca 6.
A református templom mellett áll.

Avatás1969. november 9.

TundeK62
2015.07.14. 00:45
A Büdszentmihályon született Pethe Ferencnek 1969-ben állítottak szobrot a református templom mellett. Rendhagyó módon, az ötnegyedes alkotást újszerű módon, a talapzattal együtt faragták ki.
Borics Pál szobrászművész 1969-ben hunyt el, abban az évben, amikor ezt a szobrot felavatták.
A templom mellett álló három szoborból kettőt, 2012-ben felújítottak, a harmadikat akkor állították.

Kisszántói Pethe Ferenc "mezőgazdasági szakíró, publicista. A debreceni Ref. Kollégium elvégzése után 1788-tól Utrechtben tanult 8 esztendeig. Tanulmányai során széles körű tájékozódottságot szerzett Ny-Európa országaiban. Nyomdászati szakismeretre is szert tett. 1796-ban Bécsben megindította Vizsgálódó Magyar Gazda címmel az első magyar nyelvű szakfolyóiratot. 1797–1801 között Keszthelyen a Georgikon szervezésében vett részt, ott tanárkodott, később vezetője lett. Mint vérbeli reformer technikai, gazdasági találmányokat, ésszerűsítéseket terjesztett, szorgalmazott. 1814-től ismét Bécsben, 1816-tól Pesten jelentetett meg folyóiratot, a Nemzeti Gazdát. Egy időben Kunszentmiklós mint lakosát, tudományos érdemeiért redemptus jogokkal tüntette ki. Élete utolsó éveit Erdélyben töltötte. – Úttörő, de egyben kiemelkedő vezető szerepe volt a 18–19. sz. fordulóján a hazai agrártudományi élet fellendítésében, a gazdasági közélet megteremtésében. A belterjesebb, korszerűbb gazdálkodást propagálta. Műveiből az egykorú mezőgazdasági viszonyok, eljárások sokoldalúan megismerhetők, munkái a paraszti földművelés történeti feltárásában is nélkülözhetetlenek."
Források:
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-606.html
További linkek
A szobrászról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Borics_P%C3%A1l
kectam
2023.07.20. 23:03
A szoboravató ünnepségre 1969. november 9-én került sor. A kor szellemére jellemzően az állami és társadalmi szervek is képviselték magukat. Az avatóbeszédet Hosszú László, a helyi állami gazdaság igazgatója tartotta. Érdekesség és nem megszokott dolog, hogy az épp avatott szobor kisméretű másolatát az avatóünnepségen átadták a helyi Pethe Ferenc iskolának.
Források:
Pethe Ferenc szobor Tiszavasváriban - Kelet-Magyarország 1969.11.10. 5.oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1969_11/?pg=34&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210646
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:32
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210636
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:30
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210637

210645
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

210638
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:30
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210639
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:31
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210640
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

210642
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

210641
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:31
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210643
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:32
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
210644
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 14:32
2014. június

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
465766
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2021.11.02. 15:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/500 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:02
2012. május

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508016
Feltöltve
2022.11.08. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:23

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508017
Feltöltve
2022.11.08. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

508018
Feltöltve
2022.11.08. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:23

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508019
Feltöltve
2022.11.08. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:23

"Kisszántói Pethe Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508020
Feltöltve
2022.11.08. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:23
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.07.20. 23:03
A "Kisszántói Pethe Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.08. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Kisszántói Pethe Ferenc" műlaphoz
22.11.08. 16:23
4 új fotót töltöttem a "Kisszántói Pethe Ferenc" műlaphoz
21.11.02. 15:02
1 új fotót töltöttem a "Kisszántói Pethe Ferenc" műlaphoz
15.07.14. 00:45
TundeK62 publikálta "Kisszántói Pethe Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.