Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája

Debrecen, Füvészkert utca

Debrecen
Füvészkert utca
Debreceni Református Hittudományi Egyetem belső homlokzatán látható.

Felállítás1938. október 4.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2015.07.09. 22:32
A debreceni Református Kollégium belső udvarán álló épületen 1938-ban, a kollégium négyszáz éves évfordulójára egy nagyméretű, latin és magyar nyelvű fehér márványtáblát állítottak, melyet két bronz dombormű egészített ki. Felül a református egyház címerét láthatjuk. Ennek címertani ismertetése: http://reformatus.hu/mutat/6163/
Alul a reformátusok híres jelmondata, az "Orando et laborando" (Imádkozva és dolgozva) olvasható.

'1938. szeptember 27-én a háborús feszültségre való tekintettel elhalasztották a 400 éves debreceni Kollégium jubileumi ünnepélyét...
1938. október 3-án iktatták be a püspöki méltóságba dr. Révész Imrét...
1938. október 4-én volt házi ünnepség keretében a Kollégium udvarán a 400 éves Kollégium jubileumi ünnepélye. Az ünnepélyen Révész püspök és Kállay igazgató mondottak nagyhatású beszédet."
Forrás: Debreceni Képes Kalendáriom 1939 (134–135. p.)

Emlékszem, az utóbbi években előkerült az alkotó neve is, de most nem találom az adatot, és hülyeséget, bizonyíthatatlan nevet meg nem akarok beírni.
Mindenre én sem emlékezhetek...

Az épületet jelenleg felújítják. Remélem az évfordulós emléktáblára is jut majd figyelem.
További linkek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_Reform%C3%A1tus_Koll%C3%A9gium

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209256
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2015.06.18. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:48
2012. június

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209257
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2015.06.18. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

209258
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2015.06.18. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

209259
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2015.06.18. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

209260
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2015.06.18. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:48
2012. június

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209262
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.06.19. 00:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:01
2013. február

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209263
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.06.19. 00:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:01
2013. február

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209264
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.06.19. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:06
2013. február

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209265
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.06.19. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:06
2013. február

"Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453777
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2021.08.05. 13:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/800 • 19.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 13:32
2014. május
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.08.05. 13:32
1 új fotót töltöttem a "Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" műlaphoz
15.07.09. 22:32
TundeK62 publikálta "Debreceni Református Kollégium 400 éves évfordulós emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.