Budapest, XVII. kerület, Összefogás utca 3.
Archív képek

Angol cím:Mother with her child

Budapest
XVII. kerület, Összefogás utca 3.
Mazsola Alapítványi Óvoda kertjében, a bejárattól jobbra található.

Felállítás1980. február


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Katie G.
2015.07.07. 17:12
A Sima utcai lakótelep az 1970-es évek második felében épült ki. A lakótelephez az óvodát is ekkortájt építették. A szoborral kapcsolatban semmilyen információt nem találtam, mintha elfelejtkeztek volna róla. Az óvodában is érdeklődtem, de itt sem tudtak semmit a szoborról. Az óvoda egyébként 1991-től magánóvoda lett. A neten próbáltam keresgélni Sima utcai lakótelep/Anya gyermekével szobor összefüggésben, így egyből megtaláltam az Artportálon Oláh Szilveszter nevét és az évszámot. A művész a kerületben él, és már olvastam róla ezért is furcsáltam, hogy nem említették vele kapcsolatban ezt a szobrot. A honlapján találtam is egy archív képet (11.kép), amelyen látszik, hogy még nincs teljesen kész az óvoda, de a szobor már a helyén van és jelenleg is itt található.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/olah-szilveszter-5777

Katie G. műlapja


Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205927
Feltöltve
2015.05.16. 16:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 16:46

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205936
Feltöltve
2015.05.16. 17:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 17:19

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226207
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2015.12.01. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:28
2015. május

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205928
Feltöltve
2015.05.16. 16:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 16:52

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205931
Feltöltve
2015.05.16. 17:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 17:07

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205935
Feltöltve
2015.05.16. 17:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 17:15

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205932
Feltöltve
2015.05.16. 17:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 17:09

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205929
Feltöltve
2015.05.16. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 16:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205930
Feltöltve
2015.05.16. 16:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 16:58

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205950
Feltöltve
2015.05.16. 19:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 19:18

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205934
Feltöltve
2015.05.16. 17:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 17:12

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
257955
Feltöltve
2016.11.04. 17:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 16.11.04. 17:30

Archív fotók

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205933
Forrás
http://www.olahszilveszter.hu/images/l1218025134.jpg
Feltöltve
2015.05.16. 17:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.05.16. 17:10
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.10.30. 13:43
Az "Anya gyermekével" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.07. 17:12
Katie G. publikálta "Anya gyermekével" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.