Budapest, VIII. kerület, Múzeum krt. 4.

Angol cím:Confucius

Budapest
VIII. kerület, Múzeum krt. 4.
ELTE F épület, I. emeletén a Konfuciusz Intézet előtt található.

Felállítás2014. július 4.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Katie G.
2015.08.03. 21:22
Konfuciusz Intézetek a világ számos országában megtalálhatók. Céljuk a kínai nyelvoktatás támogatása, a kínai kultúra megismertetése és nem utolsósorban Kína integrálása a világba. Magyarországon az első intézet 2006-ban jött létre az ELTE-n, amely 2013-ban elnyerte az év Konfuciusz Intézete címet.

A bronz mellszobrot az intézet Konfuciusz szülőhazájából Shandong Önkormányzatától kapta.
A szobrot az ELTE dékánja, az Intézet igazgatója, a Kínából érkezett delegáció és a Magyar Turisztikai Zrt. vezérigazgató helyettese avatta fel.

Konfuciusz – kínai nevén Kongzi 孔子 vagy Kongfuzi 孔夫子 – Kr. e. 551–479 között élt, az ókori Kína egyik legnagyobb bölcse volt. Tanításait tanítványai jegyezték le, melyek a mai napig meghatározzák az ázsiai emberek mindennapjait.
"A tekintélytisztelet, az önmérséklet, a tanulás nagyra becsülése, az erényes viselkedés fontossága, a közösség előtérbe helyezése, a konszenzuskeresés, az emberi méltóság tiszteletben tartása – mind olyan elemei a mai kínai gondolkodásnak, amelyek nagyrészt az ókori bölcsre vezethetők vissza."
Források:
http://www.elte.hu/hir?id=NW-5943
http://www.konfuciuszintezet.hu/index.php?menu=muveltseg&almenu=4&cikkszam=31
További linkek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Konfuciusz_Int%C3%A9zet

Katie G. műlapja


Cím alapján hasonló

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211712
Feltöltve
2015.07.11. 18:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.11. 18:24

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
212559
Feltöltve
2015.07.19. 12:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.19. 12:53

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
212562
Feltöltve
2015.07.19. 12:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.19. 12:55

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211714
Feltöltve
2015.07.11. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.11. 18:27

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211718
Feltöltve
2015.07.11. 18:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.11. 18:32

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211719
Feltöltve
2015.07.11. 18:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.11. 18:34

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211720
Feltöltve
2015.07.11. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.11. 18:35

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211715
Feltöltve
2015.07.11. 18:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.11. 18:28

"Konfuciusz" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213263
Feltöltve
2015.07.27. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.07.27. 21:12
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.11.09. 07:44
Megérintettem a "Konfuciusz" alkotást
20.01.06. 12:01
Megérintettem a "Konfuciusz" alkotást
18.10.29. 16:47
Megérintettem a "Konfuciusz" alkotást
18.09.10. 14:26
Megérintettem a "Konfuciusz" alkotást
16.10.19. 08:59
Megérintettem a "Konfuciusz" alkotást
15.08.03. 21:22
Katie G. publikálta "Konfuciusz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.