Farkaslaka (Lupeni), Tamási Áron tér 645.

Angol cím:Trianon Memorial

Farkaslaka (Lupeni)
Tamási Áron tér 645.

Felállítás2010. június 6.

Jakab Csaba (tervező)
Jakab Albert (fafaragó)
Jakab Antal (fafaragó)

Verrasztó Gábor
2015.07.03. 15:39
Erdély első Trianon-emlékművét, a Gordon-hegyről lehozott több mint tíztonnás terméskő talapzaton álló öt méter magas apostoli kettős keresztet a Tamási Áron síremléke melletti téren állították fel.

A Farkaslaka lakosainak kezdeményezésére készült alkotás tervezője a Farkaslakán született, Magyarországon élő Jakab Csaba építőművész. A cserefából faragott kettős kereszt a szintén farkaslaki Jakab Antal és Jakab Albert fafafaragók munkája.

A falu ingyen, kalákában rendezte a terepet, betonozott, végezte a kétkezi munkát. Hadnagy Géza adta a rönköt, Jakab Zoltán a kereszt kivágott faelemeit. Tamás Albert és fia készítette a kovácsoltvas tartó- és díszítőelemeket.

Az emlékművet Forró László, a Királyhágómelléki Református Kerület előadó tanácsosa, Solymosi Alpár, a csíkszeredai unitárius egyházközség lelkésze áldotta meg és Balázs Károly farkaslaki plébános szentelte fel, majd dr. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, Szász Jenő, az Magyar Polgári Párt elnöke és Albert Mátyás, Farkaslaka község polgármestere avatta fel.
Források:
Jakab Csaba közlése
http://uh.ro/itthon/kozelet/2691-felavattak-erdely-els-trianon-emlekmvet-farkaslakan

Cím alapján hasonló

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211001
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.03. 15:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ79/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.03. 15:18

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211003
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.03. 15:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ79/10 • 1/160 • ISO80

211004

211002
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.03. 15:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ30/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.03. 15:18

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211005
Forrás
Verasztó Antal
Feltöltve
2015.07.03. 15:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.03. 15:18

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211935
Forrás
Jakab Csaba
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.07.13. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ34/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.13. 11:25
2013. február

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211934
Forrás
Jakab Csaba
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.07.13. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

211936
Forrás
Jakab Csaba
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.07.13. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80

211932
Forrás
Jakab Csaba
Feltöltve
2015.07.13. 11:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.13. 11:24

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211937
Forrás
Jakab Csaba
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.07.13. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.13. 11:26
2013. február

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211933
Forrás
Jakab Csaba
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.07.13. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ30/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.13. 11:25
2013. február

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
211938
Forrás
Jakab Csaba
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.07.13. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ32/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.07.13. 11:26
2013. február

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Jakab Csaba (tervező)Jakab Albert (fafaragó)Jakab Antal (fafaragó)
Település
Farkaslaka (Lupeni)
Feltöltő
Azonosító
414255
Feltöltve
2020.08.25. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/320 • 22mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.08.25. 22:04
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.08.25. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Trianon-emlékmű" műlaphoz
15.07.03. 15:39
Verrasztó Gábor publikálta "Trianon-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.