Megyeháza üvegablakai

Debrecen, Piac utca 54.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Ornamens
Angol cím:Ornament

Debrecen
Piac utca 54.
A Megyeháza Árpád Termében látható, az épület második emeletén.

Felállítás1986. október

Tamás Ervin (tervező)
Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2015.06.18. 16:31
Nemrégiben olvastam egy könyvet. Debrecen képzőművészeti életének alakulásáról szólt, a második világháború utáni időszakban. Mivel időm, mint a tenger...

Tamás Ervin festőművész nevével már évekkel ezelőtt találkoztam, mint a megyeháza 1980-as évek végén felújított épületének két oldalsó üvegablakának tervezője. Eddig még csak a Kernstok Károly által tervezett szecessziós ablaksorozatot töltöttem fel az oldalra. Ez a két hatalmas ólomüveg ablak kimaradt a sorból. A Hét vezér sorozat két oldalán láthatóak.
Az 1912–13-ban készített szélső ablakok ugyanúgy megsérülhettek a második világháborúban, mint a középső, Árpádot ábrázoló ablak. Aki egyszer is ült már a reprezentatív térben, mondjuk a délutáni időszakban, amikor a bent ülőket szemből éri a nap sugárzása, rögtön rájön, hogy, bizony nagyon jó ötlet volt az ablakoknak valamilyen színezett felületet adni újra. Mindezek a felújítás során változtak.

Tamás Ervin 1946-1950 között Debrecenben ipariskolákban és a szabadiskolában tanított. Részt vett a képzőművészeti élet szervezésében a városban.

Furcsa, hogy az 1950-ben Budapestre távozott festőművész csak 1986-ban kapott lehetőséget arra, hogy egykori lakhelyén köztéri művészeti alkotást tervezhessen.
Sajnos az ablakokon a tényleges üvegművész neve nem szerepelt, de megtaláltam a Hét vezért ábrázoló ablakon L. Szabó Erzsébet nevét, mint a rekonstrukciót végző szakember nevét. Sajnos az ő alkotásainak listájában egyik ablak sincs benne.

Az épületről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Megyeh%C3%A1za_(Debrecen)
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=5263

Az épület egyébként műemlék, de ezt most nem tettem be a műemlékek közé, mert ez lényegében egy nemrég keletkezett alkotás.

A kivitelező nevét köszönöm Sós Károlynak.
Források:
http://templomablakanno.blog.hu/2011/03/07/debrecen_varmegyehaza#more2717136
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tamas-ervin-1086

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Hét vezér

Cím alapján hasonló

"Megyeháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tamás Ervin (tervező)Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209170
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2015.06.18. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 15:51
2014. november

"Megyeháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tamás Ervin (tervező)Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209171
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2015.06.18. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 15:52
2014. november

"Megyeháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Tamás Ervin (tervező)Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209172

209173
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2015.06.18. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/100 • ISO320

209174
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2015.06.18. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO500

209175
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2015.06.18. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 15:52
2014. november

"Megyeháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ablakok éjszaka, díszkivilágításban
Alkotó
Tamás Ervin (tervező)Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209182
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.06.18. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 21:45
2009. május
Az ablakok éjszaka, díszkivilágításban

"Megyeháza üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ablakok éjszaka, díszkivilágításban
Alkotó
Tamás Ervin (tervező)Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209183
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.06.18. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/3 • ISO125

209184

209234
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2015.06.18. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:11
2010. február

Archív fotók

"Megyeháza üvegablakai" c. alkotás fotói

A díszterem 1913-ban. Jól látszik, hogy eredetileg is díszített volt a két oldalsó ablak is...
Alkotó
Tamás Ervin (tervező)Budapesti Üveges Szövetkezet (kivitelező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209410
Forrás
Magyar Iparművészet 1913, 210.p.
Évszám
1913
Feltöltve
2015.06.19. 22:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 22:54
1913, Archív felvétel
A díszterem 1913-ban. Jól látszik, hogy eredetileg is díszített volt a két oldalsó ablak is...
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.08.07. 14:32
A "Megyeháza üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.19. 22:52
A "Megyeháza üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.18. 16:31
TundeK62 publikálta "Megyeháza üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.