25 éves a Győri Balett

Győr, Czuczor Gergely utca 7.

Győr
Czuczor Gergely utca 7.
A jobb oldali ülőhelyek felé vezető lépcső tövénél, a falra rögzítve.

Felállítás2004

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.06.14. 17:03
Ez az emléktábla mazsola. Nem csak azért, mert végkép nem tudtam róla, valódi, friss felfedezés, hanem valamikori emlékeimet is idézi: Operaház, előbb Béjart társulat vendégjátéka , sok-sok televíziós megjelenés, de később – ha jól emlékszem – a Táncszínházban is részem volt a Győri balett nyújtotta élményben.
A meglepő csak az, hogy 2004-ben már 25. jubileumukat ünnepelték. Hiszen nem is rég volt (1979), hogy hallottam megalakulásukról, amikor Markó Iván hazajött Brüsszelből – otthagyva a Béjart társulatát, hogy a Táncművészeti Főiskolán frissen végzett osztály élére álljon és együtt megalakítsák a kiugróan gyorsan híressé vált, egyéni felfogású társulatot. Bázisuk a Győri Nemzeti Színház lett.
Útjuk természetesen nem nélkülözte a buktatókat, de tartották a célt, évről évre megújulni, emelni a mércét, ill. egyre szélesebb repertoárral állni a közönség elé úgy hazai, mind nemzetközi sikereket is magukénak tudva.

A szépen ívelő pálya nagy próbatétele volt Markó Iván távozása", a vezetőváltás. A korábbi elvárásoknak azonban továbbra is sikerült eleget tenni,
Magukról írják: "Mára a Győri Balett egyik legmeghatározóbb együttese lett a magyar táncéletnek. De nemzetközi viszonylatban is jól cseng a nevünk. A hazai és külföldi visszhangok igazolják: premierjei társasági élményszámba mennek, a Győri Balett olyan együttes, amely örömet ad, megrendít, elkápráztat!..."

Kapcsolódó hír: ugyancsak a 25. évforduló alkalmából könyv jelent meg Táncba zárt lélek címmel. Írója Bombicz Barbara, táncművész és koraográfus, aki maga is a társulat alapító tagja és aki jórészt édesanyja róla összegyűjtött fényképei, újságkivágásai alapján kezdett bele a könyv írásába. Ezt a archívumot egészítette ki könyvtárakban, levéltárakban folytatott kutatómunka eredményeivel., így az összes Győri Balett-bemutatót sikerült összegyűjtenie. Mindehhez az egykor volt és jelenkori kollégáival folytatott beszélgetések, ill. saját visszaemlékezései is kapcsolódnak, személyes emlékek, érzések.
Források:
http://gyoribalett.hu/cikk/tortenet.html
http://nol.hu/kultura/premierrel-unnepel-a-harmincot-eves-a-gyori-balett-1491843
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mark%C3%B3_Iv%C3%A1n
http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/tancba_zart_lelek_-_konyv_a_gyori_balettrol/1114650/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_Balett
Nyul Imre
2015.06.15. 20:22
A Győri Balett 25 éves jubileuma alkalmából 2004. november 4-én ünnepi estet rendeztek a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. Az ünnepség keretében az önkormányzat elismerésben részesítette az egykori alapítókat, "Győr-Moson-Sopron megye emlékérmét" adományozta számukra. "A 25 éves jubileumát ünneplő társulatnak pedig - a megyei önkormányzat ajándékaként - Lebó Ferenc szobrászművész alkotását, egy bronz domborművet adott át, melyet a későbbiekben a Győri Nemzeti Színház aulájában láthatnak majd az érdeklődők."
Ezt a domborművet helyezték el később a gránit feliratos táblával együtt a színházban.
Források:
http://www.gymsmo.hu/index_portal.php?hlid=380

Kapcsolódó
Kisfaludy Károly
Kapcsolódó
„Ady"
Kapcsolódó
Lángoló kulcs
Kapcsolódó
Életfa

Cím alapján hasonló

"25 éves a Győri Balett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208140
Feltöltve
2015.06.06. 10:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:04

"25 éves a Győri Balett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208138
Feltöltve
2015.06.06. 10:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO500

208139
Feltöltve
2015.06.06. 10:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:04

"25 éves a Győri Balett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208141
Feltöltve
2015.06.06. 10:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:05

"25 éves a Győri Balett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208143
Feltöltve
2015.06.06. 10:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600

208142
Feltöltve
2015.06.06. 10:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:05

"25 éves a Győri Balett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208146
Feltöltve
2015.06.06. 10:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:15
Összesen 7 fotó

Műlap története

15.06.14. 17:03
Göröntsér Vera publikálta "25 éves a Győri Balett" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.