Budapest, III. kerület, Kelta utca 2.

Budapest
III. kerület, Kelta utca 2.
A Zsigmond Király Főiskola aulájába belépve, bal kéz felől, a sorozat hatodik tagja.

Felállítás2006

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.06.04. 19:03
Magyar származású Nobel-díjasok sorozata a Zsigmond Király Főiskola aulájában, 2006; az alkotó már korábban készült sorozatának kibővített változata. Ennek hatodik darabja Békésy György mellszobra, aki a „fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” nyerte el a rangos díjat 1961-ban.

Békésy György (1899–1972) biofizikus, akadémikus, a SOTE díszdoktora. Életrajzi adatai olvashatók a forrásoknál jelölt első, ill. harmadik cikkben.

Tudományos munkásságának fontos részleteit, ami az emberi hallószerv működésével foglalkozik, többségében Magyarországon végezte.
A háború után kapott ajánlatot (Karolinska Intézet, Stockholm) elfogadta, mivel nem találta a helyét Magyarországon a "formálódó új társadalmi rendszerben". Ez azonban csak átmeneti lépés volt, 1947 után a Harvard Egyetemen (Egyesült államok) sikerült folytatnia korábban elkezdett kutatásait, sőt kiterjesztette azokat az érzékelés további szerveire, ill. vizsgálta az érzjéelés közös tulajdonságait.
1966-tól a Hawaii Egyetem meghívására Honoluluban a Sensory Sciences (Érzékelési Tudományok) tanáraként dolgozott haláláig.

"Személyében kétségkívül a halláskutatás egyik legnagyobb egyéniségét tisztelhetjük, rajta kívül aligha volt ember, aki az emberi test eme néhány köbcentiméternyi térfogatú részéről annyit tudott volna, mint ő. Ezzel kapcsolatos tudományos cikkeinek a száma meghaladja a kétszázat, az 1960-ban megjelent 750 oldalas Experiments in hearing (Hallási kísérletek) című munkája még ma is alapműnek számít..." [3]
Honoluluban hunyt el, végakaratának megfelelően hamvait a Csendes-óceánba szórták. Magyar állampolgárságáról soha nem mondott le.
Források:
]1] http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9k%C3%A9sy_Gy%C3%B6rgy
[2] http://mek.oszk.hu/08400/08484/08484.pdf
[3] http://wignerkozepiskola.hu/wigner/iskola/szoborpark.html

Kapcsolódó
Hevesy György
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207859
Feltöltve
2015.06.03. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.03. 21:28

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207862
Feltöltve
2015.06.03. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

207861
Feltöltve
2015.06.03. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO500

207867
Feltöltve
2015.06.03. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Göröntsér Vera 15.06.03. 21:32

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207860

207870
Feltöltve
2015.06.03. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

207866

207864
Feltöltve
2015.06.03. 21:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.03. 21:31

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207869
Feltöltve
2015.06.03. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

207865
Feltöltve
2015.06.03. 21:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.03. 21:31

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207868
Feltöltve
2015.06.03. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.03. 21:32
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.06.04. 19:03
Göröntsér Vera publikálta "Békésy György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.