Thúry József portréja

Makád, Kossuth Lajos utca 20-22.

Alternatív, helyi címek:Thúry-emléktábla

Makád
Kossuth Lajos utca 20-22.
A település főútjának elején található, autóbusz közlekedéssel elérhető

Felállítás1987


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Borivoj
2015.06.01. 12:40
A róla elnevezett iskola beltéri fehér falán elhelyezett domborműves emléktábla. 60x40 cm nagyságú, a koszorúk elhelyezési lehetőségével. Az öntést a Csepeli Öntöde végezte.
Thúry József az MTA levelező tagja (1861-1906), iskoláit szülőhelyén Kunszentmiklóson és Budapesten végezte. Középiskolai pedagógusi pályáját Pesten folytatta.
Vámbéry Ármin tanítványaként indult el sikeres tudományos úton.

Saját emlékezésem. A szomszédos településen Lóréven én szerveztem az ottani " Szervácius Sakrak" emléktábla elhelyezését a templom falán. Az információs anyag gyűjtésekor kiderült, hogy mindketten a Kunszentmiklósi gimnázium tanulói voltak. Sőt nagyanyám elmondta, hogy egy osztálynak is tanulói voltak. Sajnos a sors mindkettőjüknek kevés időt adott, korán hunytak el.Elbeszélése során megemlítette ,hogy alapítványt hozott létre a fiatal Makádi tanulók tovább képzésének támogatására.
Források:
Magyar életrajzi lexikon -1900-1990
Pataki F. Egy elfeledett magyar tudós Thúry József akadémikus életpályája Ráckeve 1990
Névpont 2015.

Borivoj műlapja


Cím alapján hasonló

"Thúry József portréja" c. alkotás fotói

A község szülöttje jeles turkológus a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Bronzból öntött emléktáblája díszíti a róla elnevezett iskolát.
Alkotó
Település
Makád
Feltöltő
Azonosító
207467
Feltöltve
2015.05.31. 10:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 15.05.31. 10:55
A község szülöttje jeles turkológus a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Bronzból öntött...Teljes szövegA község szülöttje jeles turkológus a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Bronzból öntött emléktáblája díszíti a róla elnevezett iskolát.Kevesebb szöveg

"Thúry József portréja" c. alkotás fotói

Diákok koszorúi, a kopjafák keretében
Alkotó
Település
Makád
Feltöltő
Azonosító
206442
Feltöltve
2015.05.20. 10:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A470
ƒ30/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 15.05.20. 10:41
Diákok koszorúi, a kopjafák keretében

"Thúry József portréja" c. alkotás fotói

Iskola föbejárata
Alkotó
Település
Makád
Feltöltő
Azonosító
206443
Feltöltve
2015.05.20. 10:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A470
ƒ30/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 15.05.20. 10:42
Iskola föbejárata

"Thúry József portréja" c. alkotás fotói

Búcsúzó diákok koszorúi, a koplyafa keretben
Alkotó
Település
Makád
Feltöltő
Azonosító
206444
Feltöltve
2015.05.20. 10:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A470
ƒ30/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 15.05.20. 10:44
Búcsúzó diákok koszorúi, a koplyafa keretben
Összesen 4 fotó

Műlap története

18.07.03. 14:33
Megérintettem a "Thúry József portréja" alkotást
15.06.14. 14:59
A "Thúry József portréja" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.01. 12:40
A közösség publikálta Borivoj "Thúry József portréja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.