Vác, Március 15. tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Immaculáta-szobor, Madonna-szobor
Angol cím:Mary-column

Vác
Március 15. tér
A Fehérek temploma előtti terület jobb oldalán helyezték el.

Avatás2015. május
Avatás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Előzmény
Mária-oszlop
Göröntsér Vera
2015.05.18. 19:16
Mint ahogy az a kapcsolt lapon is már érzékelhető, ez egy olyan alkotás, amely örökös vándorlásra van ítélve.
A szobrot a XVIII. században állíttatta Migazzi püspök az egykor volt Szent Mihály-templom helyén, a lebontott templom emlékére, ami pedig a mai Március 15. tér közepe táján épült. Itt állt 1764-ig, ami igen rövid időt jelent, Mária Terézia látogatása miatt helyezték át a felsővárosi plébánia (ma Fehérek temploma) mellé.
Ebben az időben a szobor, amely itt a piac közelében állt, érdekes szerepet kapott. A kofák, azokat a portékákat, amit már nem akartak haza vinni, lerakták mellette, a szegények számára.
A szobrot azonban újból áthelyezték, hosszú ideig állt egykori helyén, a nagy-préposti palota és a siketnéma intézet közötti területen.

Most, az I. világháborús emlékmű rekonstrukciója során, sokáig keresték az eredetileg 1933-ben állított emlék egykori lehetséges helyét. A tér időközben sokat változott, az emlékművet a Barátság-kút mögötti részen, az eredetinél lehet, kicsit hátrébb, a Bécsi kapu közelében tervezik felállítani, ezért a Mária-oszlopnak újból költöznie kellett. Így ma már újra másodikként ismert helyén, a Fehérek temploma előtti területen, a templom épületétől jobb kéz felé eső részen áll.

A szobor hasáb alakú, négy oldalán domborművekkel díszített tömbre helyezett korinthoszi oszlopon áll. A domborművek minden oldalán egy-egy szent látható: Szent Péter, Szent Mária Magdolna, Szent Sebestyén és a Fájdalmas Szűz.
Az oszlop tetején álló Mária a szokásos ábrázolásban egy gömbön áll, amint a bűn jelképeként lábánál tekergő kígyót tapossa el.

Sajnos, mivel a szobor eredeti állításának éve pontosan nem, csak évszázada ismert, a mostani áthelyezés nem dokumentálható jól.
Források:
http://www.vacz.hu/index.php/esemenyek-programok/499-i-vilaghabrus-emlekmu-atadasa
http://muemlekek.info/muemlek/vac-maria-oszlop.php
http://nagyvofely.hu/vac/templomok
http://www.vac.hu/vac/nevezetesseg.html

Kapcsolódó
Mértékletesség
Kapcsolódó
Szent József
Kapcsolódó
Remény
Kapcsolódó
Lelkierő
Kapcsolódó
Erény
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206082
Feltöltve
2015.05.18. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:52

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206083
Feltöltve
2015.05.18. 12:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:56

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206077
Feltöltve
2015.05.18. 12:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:49

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206078
Feltöltve
2015.05.18. 12:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ130/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:50

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206086
Feltöltve
2015.05.18. 12:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:56

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206081
Feltöltve
2015.05.18. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/640 • ISO100

206084
Feltöltve
2015.05.18. 12:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

206085
Feltöltve
2015.05.18. 12:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

206087
Feltöltve
2015.05.18. 12:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:56

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206076
Feltöltve
2015.05.18. 12:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:48

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206079
Feltöltve
2015.05.18. 12:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:51

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
206080
Feltöltve
2015.05.18. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.18. 12:52

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355828
Feltöltve
2019.05.17. 17:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/640 • 23.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:42

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
227453
Feltöltve
2015.12.19. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:20

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
496564
Feltöltve
2022.08.09. 21:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ44/10 • 1/640 • 13.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.08.09. 21:44

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537738
Feltöltve
2023.09.09. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/400 • 14.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:55

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537739
Feltöltve
2023.09.09. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/400 • 44.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:55

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537740
Feltöltve
2023.09.09. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/800 • 14.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:55

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537741
Feltöltve
2023.09.09. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:55
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.09.09. 08:55
4 új fotót töltöttem a "Mária-oszlop" műlaphoz
23.05.20. 13:33
Megérintettem a "Mária-oszlop" alkotást
22.08.09. 21:44
1 új fotót töltöttem a "Mária-oszlop" műlaphoz
19.07.30. 13:06
Megérintettem a "Mária-oszlop" alkotást
19.05.17. 17:42
1 új fotót töltöttem a "Mária-oszlop" műlaphoz
19.05.02. 17:32
Megérintettem a "Mária-oszlop" alkotást
17.06.18. 17:57
Megérintettem a "Mária-oszlop" alkotást
16.06.24. 11:53
Megérintettem a "Mária-oszlop" alkotást
15.05.18. 19:16
Göröntsér Vera publikálta "Mária-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.