Zrínyi Miklós-emlékmű

Csáktornya (Čakovec), Trg Republike
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Spomenik Nikoli Zrinskom
Angol cím:Monument of Miklos Zrinyi

A köztársaság téren

Felállítás1904. június 12.

Árkay Aladár (építész, közreműködő)

Dénes Ildikó
2015.05.28. 23:29
„Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (1620–1664) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, katonai szakíró.”
Csáktornyán született és itt írta az 1651-ben megjelent Szigeti veszedelem című eposzt.
„Zrínyi Miklós emlékműve: A horvát--magyar költő és hadvezér emlékművére a település polgárai nemzetiségre, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül adakoztak. Kiemelkedett Festetics György felvilágosodott főúr pénzadománya. A Szász Gyula szobrászművész és Árkay Aladár építész által készített emlékművet 1904-ben leplezték le. A nyolc méteres oszlop haraszti fehér kőből készült, tetején a kiterjesztett szárnyú turulmadár karmaiban a kard és a toll. A rajta lévő Zrínyi írásaiból idézett feliratokat eltüntették: „Híremet nemcsak keresem pennámmal, /Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal!”, Ne bántsd a magyart!”
Ebben a leírásban kard és toll szerepel, de az emlékművön kardon és lírán áll a turulmadár.
Az emlékmű horvát leírásában sas szerepel, amelyik kardon és lírán áll. A kard szimbolizálja Zrínyi bátorságát és hősiességét, a líra a költészetét.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zrínyi_Miklós_(költő)
http://bs.wikipedia.org/wiki/Perivoj_Zrinskih
http://batarzsoltbotond-azenvilagom.blogspot.hu/2013/03/horvatorszag-magyar-emlekeibol_11.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szász_Gyula

Kapcsolódó
Zrínyi Miklós

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207234
Feltöltve
2015.05.28. 09:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/150 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:12

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207235
Feltöltve
2015.05.28. 09:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:12

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207236
Feltöltve
2015.05.28. 09:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:13

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207237
Feltöltve
2015.05.28. 09:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/350 • ISO400

207238
Feltöltve
2015.05.28. 09:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:13

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207239
Feltöltve
2015.05.28. 09:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:14

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207240
Feltöltve
2015.05.28. 09:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/400 • ISO400

207241
Feltöltve
2015.05.28. 09:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/120 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:14

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207242
Feltöltve
2015.05.28. 09:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:15

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207243
Feltöltve
2015.05.28. 09:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/150 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:15

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207244
Feltöltve
2015.05.28. 09:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/240 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:16

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207245
Feltöltve
2015.05.28. 09:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/220 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.28. 09:16

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
230317
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.26. 15:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/350 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.26. 15:38
2015. május

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
432965
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.02.16. 14:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.16. 14:34
2020. július

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
432966
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.02.16. 14:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.16. 14:35
2020. július

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
432967
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.02.16. 14:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/50 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.16. 14:35
2020. július

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
432968
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.02.16. 14:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.16. 14:36
2020. július

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
432969
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.02.16. 14:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.16. 14:37
2020. július

Archív fotók

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207370
Feltöltve
2015.05.29. 17:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.29. 17:36
Archív felvétel
Képeslap.

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
207371
Feltöltve
2015.05.29. 17:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.29. 17:37
Archív felvétel
Képeslap.

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

"Az emlékoszlop fölavatása nagy érdeklődés közben ment végbe június hó12-én."
Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
218095
Forrás
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02632/pdf/VU_EPA00030_1904_25.pdf
Feltöltve
2015.09.25. 19:18
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 15.09.25. 19:18
Archív felvétel
"Az emlékoszlop fölavatása nagy érdeklődés közben ment végbe június hó12-én."

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

A csáktornyai Zrínyi-emlék
Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
218096
Forrás
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02632/pdf/VU_EPA00030_1904_25.pdf
Feltöltve
2015.09.25. 19:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 15.09.25. 19:21
Archív felvétel
A csáktornyai Zrínyi-emlék

Adalék vagy máshol

"Zrínyi Miklós-emlékmű" c. alkotás fotói

Részlet az avatás utáni sajtóból.
Alkotó
Szász GyulaÁrkay Aladár (építész, közreműködő)
Település
Csáktornya (Čakovec)
Feltöltő
Azonosító
218097
Forrás
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02632/pdf/VU_EPA00030_1904_25.pdf
Feltöltve
2015.09.25. 19:25
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 15.09.25. 19:25
Részlet az avatás utáni sajtóból.
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.02.16. 14:37
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
21.02.16. 14:36
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
21.02.16. 14:35

21.02.16. 14:34
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
19.06.01. 23:45
A "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.26. 10:00
A "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.25. 19:25
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
15.09.25. 19:21
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
15.09.25. 19:18
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
15.05.29. 17:37
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
15.05.29. 17:36
1 új fotót töltöttem a "Zrínyi Miklós-emlékmű" műlaphoz
15.05.28. 23:29
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Zrínyi Miklós-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.