Lord Rothermere emléktáblája

Budapest, V. kerület, Balaton utca 2

Állapot: Lebontott

Budapest
V. kerület, Balaton utca 2
Az egykori Rothermere utca 2. szám alatti ház falán volt.

Felállítás1937. június 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sila
2015.05.11. 12:03
A Balaton utcát 1936-ban nevezték át Rothermere utcára. 1937-ben Légrády Ottó, a Pesti Hírlap főszerkesztője, emléktáblát állítatott Lord Rothermere tiszteletére, amit június 20-án lepleztek le a Magyar Revíziós Liga által szervezett ünnepségen. Az avatóbeszédet Nagy Emil tartotta.
A Magyar Revíziós Liga 1927. július 27-én alakult meg, a neves író, Herczeg Ferenc elnökletével. Közvetlen előzménye Lord Rothermere, „Magyarország helye a nap alatt” című, a trianoni békeszerződést bíráló cikkének megjelenése volt a Daily Mailben, amely jelentős nemzetközi nyilvánosságot adott a „magyar problémának”. A cikk hatására élénk mozgolódás kezdődött a hazai Trianon-ellenes szervezetek körében is, mivel várható volt, hogy új korszak kezdődik a magyar revíziós propagandában. Hamarosan világossá vált, hogy az új külpolitikai propagandát egy újonnan létrehozott szervezet égisze alatt szervezik meg. Így jött létre a Magyar Revíziós Liga, amely a Trianon-ellenes mozgalmak csúcsszervezeteként kívánt működni. A Magyar Revíziós Liga 1940 szeptemberéig 270 könyvet és megszámlálhatatlan mennyiségű cikket jelentetett meg azzal a céllal, hogy fokozza a külföld magyarság iránti rokonszenvét és bírálja a trianoni békeszerződést. A háború kitörése után, az angolszász kapcsolatok megromlása miatt, főleg a semleges országokban kerestek propagandájuknak szövetségeseket, nem sok sikerrel. 1943-ban a Liga vezetősége, főleg külföldi vélemények hatására, felismerte azt, hogy „ha Magyarország a németek oldalán fejezi be a háborút, akkor a legkedvezőtlenebb elbírálásban fog részesülni”, ezért támogatták Horthy kiugrási kísérletét. De már késő volt, bekövetkezett a német megszállás, amelynek következtében a Magyar Revíziós Liga széthullott.
A II. világháború után az emléktáblát eltávolították, Lord Rothermere emlékét pedig, csaknem teljesen kitörölték a köztudatból. De, tanulságos a Balaton utca neve körüli procedúra is:
1872-1936: Balaton utca; 1936-1945: Rothermere utca; 1945-1948: Balaton utca; 1948-1949: Moszkva utca; 1949-1969: Balaton utca; 1969-1991: Pálffy György utca, és 1991-től újra Balaton utca. Nem kellene már átkeresztelni, mondjuk…
Források:
Képes Pesti Hírlap 1937. június 22.
Rubicon 2001/8-9
T. Somogyi Magda: Budapesti utcanévváltozások 1989 után http://nevtan.arts.unideb.hu/nevtan/informaciok/pisa/tsm-m.pdf
További linkek
Lord Rothermere-ről bővebben http://hu.wikipedia.org/wiki/Harold_Harmsworth

Sila műlapja


Cím alapján hasonló

"Lord Rothermere emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205414
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. június 22.
Évszám
1937
Feltöltve
2015.05.11. 10:51
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 10:51
1937, Archív felvétel

"Lord Rothermere emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205416
Feltöltve
2015.05.11. 10:52
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 10:52
Archív felvétel

"Lord Rothermere emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205415
Feltöltve
2015.05.11. 10:52
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 10:52
Archív felvétel

"Lord Rothermere emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205417
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. június 22.
Évszám
1937
Feltöltve
2015.05.11. 10:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 10:52
1937, Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

15.05.18. 15:32
A "Lord Rothermere emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.05.11. 12:03
Sila publikálta "Lord Rothermere emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.