A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve

Pozsony (Bratislava), Palackého 1
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Sovietskej armáde osloboditeľke vďačná Bratislava
Angol cím:The Monument of Liberty in Bratislava

A Szlovák Nemzeti Színháztól, illetve az előtte álló Ganümédesz-kúttól...Teljes szövegA Szlovák Nemzeti Színháztól, illetve az előtte álló Ganümédesz-kúttól jobbra, a Hviezdoslav térre merőlegesen.Kevesebb szöveg

Felállítás1950. április 4.

Milan Škorupa (építész, közreműködő)

Csuhai István
2015.05.11. 09:23
A pozsonyi felszabadítási emlékmű a belváros rendkívül exponált pontján a rendszerváltás után is a helyén maradt. Ebben alighanem közrejátszott az is, hogy Jozef Kostka (1912-1996) nőalakja eléggé allegorikus és időtlen, mintsem hogy pillanatnyi és múló köztéri ideálokat szolgáljon ki - a történelmet meg nem nagyon érdemes megtagadni, ezt szomszédaink alighanem jobban megtanulták, mint mi. A vörösmárvány posztamensen (a kelet-európai politikai emlékművek szokásos kisérőelemén) előrerugaszkodó nőalak igen finom szobrászati munka, a pályája nagyobb felében inkább a figuralitáshoz kötődő szobrász keze alól. Sajnos, a forrásomat nem jegyeztem fel az avatási dátumot illetően akkoriban, amikor a műlap adatait összeírtam, de az időpontban egészen biztos vagyok.
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2015.05.11. 09:23
A fine sculpture commemorating the liberation of Slovakia off the Nazi regime at the end of WWII, a work of the renowned 20th century classical sculptor, Jozef Kostka.

Cím alapján hasonló

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165149
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2014.05.08. 16:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:46

165148
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2014.05.08. 16:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

165151
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2014.05.08. 16:47

Csuhai István 14.05.08. 16:47
2009. május

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165145
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2014.05.08. 16:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:42

165143
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2014.05.08. 16:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:41
2011. április

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165144
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2014.05.08. 16:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:42
2011. április

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165146
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2014.05.08. 16:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:44
2011. április

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165147
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2014.05.08. 16:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:45
2009. május

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165150
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2014.05.08. 16:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.05.08. 16:46
2009. május

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
205399
Feltöltve
2015.05.11. 10:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.11. 10:36

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
205400
Feltöltve
2015.05.11. 10:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.11. 10:37

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
205883
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.05.15. 23:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.15. 23:34
2013. április

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
205882
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.05.15. 23:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.05.15. 23:34
2013. április

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
229998
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.01.22. 11:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.22. 11:20

229999

525754
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2023.05.16. 13:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/250 • 41.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.16. 13:45
2011. március

Archív fotók

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
205418
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.05.11. 10:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.11. 10:52
Archív felvétel

"A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Jozef KostkaMilan Škorupa (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
205419
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.05.11. 10:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.11. 10:53
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.05.16. 13:45
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
18.12.16. 14:18
Megérintettem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" alkotást
16.01.22. 11:20
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
16.01.22. 11:20
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
15.05.15. 23:34

15.05.11. 10:53
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
15.05.11. 10:52
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
15.05.11. 10:37
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
15.05.11. 10:36
1 új fotót töltöttem az "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" műlaphoz
15.05.11. 09:23
A közösség publikálta Csuhai István "A felszabadító Vörös Hadsereg pozsonyi emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.