Szent Adorján szobra

A keleti irányból érkezve a Balaton nyugati végének közelében ...Teljes szövegA keleti irányból érkezve a Balaton nyugati végének közelében Zalavár községből nyugati irányba vezető úton kell elindulni a térség turisztikai központjába. Annak , aki nyugat felől közelíti meg , a Zalakaros -Zalaapáti közti országúton a Zalavárt jelző letérőt kell keresnie.Kevesebb szöveg

Felállítás1999

Móritz István
2015.05.01. 21:24
„A Zala Megyei Önkormányzatnak és Zalavár Község Önkormányzatának a honfoglalás és az államalapítás millenniumára való méltó megemlékezés kapcsán fogalmazódtak meg terveik az egykori megyeközpont, azaz Zalavár-Vársziget fejlesztésére. Mindennek megvalósítására 1998-ben készült el a Zalavár-Vársziget régészeti, környezetrendezési és építészeti programja. Ennek első ütemeként valósult meg az Árpád-kori alapokon felfalazott Szent István kápolna, a Cirill-Metód emlékmű, és vált bemutathatóvá a Szent Adorján Bazilika. A Szent István kápolna az elkövetkező négy évben egy-egy zalai művész által készített műalkotással (szoborral) gazdagodott.”
Mikor a kápolnába belépünk, jobbról az első szobor a falból kiálló posztamensen álló Szent Adorján 170 cm nagyságú bronz szobra. A szobor annak emlékére készült, hogy Liupram salzburgi érsek által emeltetett bazilika feltárt romjai néhány méterre vannak a kápolnától és valaha Szent Hadrianus (Adorján) mártír ereklyéje itt nyugodott. A szobrot 1999-ben a budapesti születésű Béres János alkotta.
A Zalavár-Vársziget történelmi emlékpark 2015-ben április 1-től. és szeptember 30-ig hétfő kivételével 10-18 óra között van nyitva. A Millenniumi Emléképület és a Szent István kápolna ingyenesen látogatható a nyitva tartási időben.
Források:
http://www.zalavarpark.hu/fejlesztesiterv/fejlesztesiterv.html
http://www.beresjanos.hu/

Cím alapján hasonló

"Szent Adorján szobra" c. alkotás fotói

Szobor.
Alkotó
Település
Zalavár
Feltöltő
Azonosító
204355
Feltöltve
2015.04.30. 22:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.04.30. 22:00
Szobor.

"Szent Adorján szobra" c. alkotás fotói

A szobor balról.
Alkotó
Település
Zalavár
Feltöltő
Azonosító
204356

A szobor jobbról.
Alkotó
Település
Zalavár
Feltöltő
Azonosító
204358
Feltöltve
2015.04.30. 22:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ34/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.04.30. 22:00
A szobor jobbról.

"Szent Adorján szobra" c. alkotás fotói

Közeli kép.
Alkotó
Település
Zalavár
Feltöltő
Azonosító
204359
Feltöltve
2015.04.30. 22:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.04.30. 22:01
Közeli kép.

"Szent Adorján szobra" c. alkotás fotói

Felirat.
Alkotó
Település
Zalavár
Feltöltő
Azonosító
204360
Feltöltve
2015.04.30. 22:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.04.30. 22:01
Felirat.
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.05.01. 21:24
A közösség publikálta Móritz István "Szent Adorján szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.