Budapest, VII. kerület, Kertész utca 36.

Budapest
VII. kerület, Kertész utca 36.
A Fészek Klub földszinti aulájában, az ajtón belépve bal kéz felől.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.04.29. 22:24
A jelek szerint bővült a Fészek Klubban elhelyezett arcképcsarnok, amelynek többségét Mészáros Mihály készítette. Mint egy kis kiállítás a klub tagjairól, látogatóiról, sorakoznak különböző hírességek portréi.

Kósa György (1897–1984) zeneszerző, zongoraművész már kora gyermekkorában kezdte zenei tanulmányait. A Zeneakadémián Dohnányi zongoratanszakán volt növendék, zeneszerzést Kodály Zoltánnál, és Herzfeld Viktornál is tanult. Később ugyanitt, a zene fellegvárában maga is tanított.
"Kósa a klasszikus zene széles műfaji területein alkotott: kilenc szimfóniát, nyolc vonósnégyest, nyolc operát, nyolc balettet, huszonöt oratóriumot és kantátát, három misét, számos kamara-, kórus- és szólóhangszeres művet stb. alkotott, de dalai is művészetének fontos vonulatát jelentik..." (Wikipédia)

" Életművének hátterében egy élményekben és sikerekben gazdag, a korra, külvilágra és a társművészetekre rezonáló személyiség áll. A húszas évek közepétől kezdve a kritikusok érdeklődésének előterébe került, s habár szakmai fogadtatása nem volt mindig egyértelműen pozitív, a maga útját következetesen végigjáró zeneszerzőt - varázslatos személyisége, műveinek titokzatos atmoszférája és megfoghatatlan hatása folytán - mégis különleges tisztelet övezte." (BMC)

Az alkotás minden esetre nagyszerűen érzékelteti, kiváló koponyát tiszteltek benne..
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B3sa_Gy%C3%B6rgy
http://www.fidelio.hu/koncertkalauz/zenekari_muvek/155
http://info.bmc.hu/index.php?node=artists&l=hu&table=SZERZO&id=61
Nyul Imre
2015.05.01. 19:34
A portré elkészítésének körülményeiről egy érdekes írást találtam, a szobrász visszaemlékezése:
..."Évtizedek múlva találkoztam újra Kósa Györggyel. Azonnal megfogalmazódott bennem egy portré készítése – a körülmények is szerencsésen alakultak a megvalósításhoz. Mindegyik modellülés azzal kezdődött, hogy a zongorán eljátszott egy darabot, ezzel közös nevezőre hozta hangulatunkat. Utána már teljes oldottságban folyhatott bármiről a beszélgetés, rendszerint kedves derűvel mesélte élete epizódjait."
Forrás:
http://fonix-sarok.hu/userfiles/rfo4/index171.html

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Kósa György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204123
Feltöltve
2015.04.29. 10:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.29. 10:35

"Kósa György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204124
Feltöltve
2015.04.29. 10:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

204129
Feltöltve
2015.04.29. 10:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.29. 10:37

"Kósa György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204125
Feltöltve
2015.04.29. 10:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

Göröntsér Vera 15.04.29. 10:36

"Kósa György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204127
Feltöltve
2015.04.29. 10:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/6 • ISO800

204126

204128
Feltöltve
2015.04.29. 10:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.29. 10:36

"Kósa György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204131
Feltöltve
2015.04.29. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.29. 10:41

"Kósa György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204130
Feltöltve
2015.04.29. 10:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.29. 10:37
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.04.29. 22:24
Göröntsér Vera publikálta "Kósa György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.