Tritonokat halászó kentaur

Budapest, VII. kerület, Kertész utca 36.

Budapest
VII. kerület, Kertész utca 36.
A Fészek Klub udvarán, mozaikkal borított fülkében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.04.14. 13:27
Nagy öröm ért, amikor éppen csak belekukkantottam Rajna György tanulmányába. Ez a szobor, aminek eredetije (?) a Széchenyi fürdő Czigler-szárnyának előcsarnokában áll, rám mindig nagy hatással volt. Viszont "lekéstem", későn kezdtem itt...

A másik lapon már szerepel, hogy a sajátos művet Róna az ott jelzett felállításnál korábban készítette (hasonló témájú műveinek nagy részét megrendelés nélkül, saját "szórakozására" , néha kikapcsolódásként készítette), majd azt az állam megvásárolta és ez után állították fel, mint kútszobrot.

Kapcsolódik itt a történet Róna József személyes életével. Alapító tagja volt ugyanis az 1901-ben létrejövő művészklubnak http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9szek_M%C5%B1v%C3%A9szklub
A cél „a művészek társas érintkezésének előmozdítása, hogy az eddig szétszórt csoportok egy közös, meleg fészekben találkozhassanak, s ott együttes érintkezés és termékenyítő eszmecsere útján a művészetnek szolgálhassanak. Ez az intim belső kapocs adja meg az egyesületnek erkölcsi súlyát kifelé is", amiben Róna Józsefnek meghatározó szerepe volt. Egyrészt közéleti tevékenysége szerteágazó volt, másrészt híres volt baráti természetéről is.

Az itt elhelyezett kútszobor lehet, előbb került helyére, mint a fürdőben látható. Pontos dátumot nem tudok (a művész önéletrajzi művében igen "nagyvonalúan" bánik a szavakkal, ha személyes dolgairól van szó), de minden valószínűség szerint ajándékként került a klub udvarára. Méretét tekintve (a főalak) 150 cm, lehet, feles példány, de akár mintája a kompozíciónak.

A "szereplők" a görög mitológiából ismert alakok:
A kentaur: "félig ember, félig ló alakú lény" http://hu.wikipedia.org/wiki/Kentaurok
Tritonok: "Poszeidón tengeristen és Amphitrité ókeanisz (vagy Prométheusz és Kelainó pleiasz) fia, félig ember, félig hal tengeri istenség "http://hu.wikipedia.org/wiki/Trit%C3%B3n – itt gyermekként.
A szereplők nem azonos erőviszonyokat képviselnek. Az óriás kentaur a kis tritonok ellen éppen vadászatot folytat, miután kihalászta őket a vízből, egyiket diadalmasan és félelmetesen magasra tartja, míg a másik (serdülő példány) a hóna alatt vergődik.
Források:
Rajna György: Budapest köztéri és udvari díszkútjai http://epa.oszk.hu/02100/02120/00022/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_22_539.pdf
Róna József - Egy magyar művész élete (1929); elektronikus elérhetősége: http://mek.oszk.hu/09200/09272/index.phtml

Cím alapján hasonló

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201976
Feltöltve
2015.04.13. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 16:52

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201974
Feltöltve
2015.04.13. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

201975
Feltöltve
2015.04.13. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 16:52

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201978
Feltöltve
2015.04.13. 16:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 16:53

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201979
Feltöltve
2015.04.13. 16:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO1600

201977
Feltöltve
2015.04.13. 16:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 16:53

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201980
Feltöltve
2015.04.13. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 17:00

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201982
Feltöltve
2015.04.13. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

201981
Feltöltve
2015.04.13. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

201984
Feltöltve
2015.04.13. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

201983
Feltöltve
2015.04.13. 17:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 17:00

"Tritonokat halászó kentaur" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201985
Feltöltve
2015.04.13. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.13. 17:01
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.04.14. 13:27
Göröntsér Vera publikálta "Tritonokat halászó kentaur" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.