Budapest, I. kerület, Szilágyi Dezső tér 3.

Budapest
I. kerület, Szilágyi Dezső tér 3.
Az épület (a lelkészi hivatal) bejáratának jobb oldalán.

Felállítás2015. április 1.

Göröntsér Vera
2015.04.01. 14:43
Elkéstem... azért is, mert kicsit későn indultam, de azért is, mert bedugult a város.
Így a buszból (amit leállítottak ebből az alkalomból, leszállni azonban nem engedtek) nézhettem végig, ahogy leleplezik az új domborműves emléktáblát.

Mégis szerencsésnek mondhatom magam, mert fotózás közben érdeklődtem, amit éppen a kerület főépítésze (egy nagyon kedves hölgy) meghallott és segítségemre is sietett a hiányzó információkkal..
A dombormű alkotója Margó Ede. A mű készítésének időpontját nem sikerült megtudnom, de azt igen, hogy egy műgyűjtő tulajdonában volt, tőle vásárolta meg az önkormányzat – az emléktábla állítója – és készíttette el a látható formában Fritz Mihály szobrász segítségével. Így teremtődött meg a feltétele, hogy méltóképpen megemlékezhessenek a politikusról és a református egyházkerület főgondnokáról születésének 175. évfordulója alkalmából.

Az emléktábla felirata: Szilágyi Dezső / 1740 – 1901 / szabadelvű politikus, / országgyűlési képviselő, / igazságügyminiszter, / akadémikus / a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka

Életéről, munkásságáról bővebben a Wikipédia szócikkében olvashatunk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1gyi_Dezs%C5%91_(politikus)
Források:
Az I. kerület főépítészének szóbeli tájékoztatója
http://egyker.blog.hu/2015/03/27/emlektabla_avatas_652
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1gyi_Dezs%C5%91_t%C3%A9ri_reform%C3%A1tus_templom

Blogbejegyzések a műlapról
Gondolatok Margó Edéről
Kozma János blogja @ 2008.10.03. 14:47
Margó Ede eredeti nevén Morgenstern 1872. május 8-án született Budapesten. Budapesten és Párizsban tanult. A Műcsarnokban először Hannele (1900) című finoman mintázott domborművével aratott sikert, amely előzőleg Párizsban is elismerést szerzett számára. Az 1900-as évi Párizsi világkiállításon a...

Cím alapján hasonló

"Szilágyi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200647
Feltöltve
2015.04.01. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.01. 14:04

"Szilágyi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200639
Feltöltve
2015.04.01. 14:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.01. 14:00

"Szilágyi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200641
Feltöltve
2015.04.01. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.01. 14:01

"Szilágyi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200640
Feltöltve
2015.04.01. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

200642
Feltöltve
2015.04.01. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO125

200644
Feltöltve
2015.04.01. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

200638
Feltöltve
2015.04.01. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.01. 13:59

"Szilágyi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200643
Feltöltve
2015.04.01. 14:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.01. 14:01

"Szilágyi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
432860
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2021.02.16. 11:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 11:08
2016. augusztus
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.02.27. 09:25
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
22.01.21. 14:00
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
21.02.16. 11:08
1 új fotót töltöttem a "Szilágyi Dezső" műlaphoz
18.11.16. 14:01
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
18.11.01. 17:11
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
18.08.14. 06:21
A "Szilágyi Dezső" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.12. 12:08
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
17.04.23. 15:39
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
17.04.20. 10:22
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
17.02.17. 08:03
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
15.04.20. 10:41
Megérintettem a "Szilágyi Dezső" alkotást
15.04.01. 14:43
Göröntsér Vera publikálta "Szilágyi Dezső" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.