Marcali, Dózsa György utca 11.

Alternatív, helyi címek:Immaculata Mária
Angol cím:Immaculate Mary

Marcali
Dózsa György utca 11.
Az alkotás az I. sz. Gondviselés Háza udvarán áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri
Aerdna
2015.03.23. 20:46
Gyermekkorom kedves szobra ez a Mária-szobor. Sokáig kerestem Krasznai Lajos Madonna-szobrát Marcaliban, aztán egyszer csak helyre került a dolog: ebben az épületben harmincegynéhány éve járási kollégium működött. Egy évig voltam lakója, akkor az első udvaron nem voltak virágok, csak a szobor állt itt. Itt játszottunk körjátékokat, énekeltünk. Mindennapi életünk részévé vált ez az alkotás.

Ma idősek otthona működik az épületben, ahogy feltehetőleg eredetileg is ilyen célra épült a harmincas években.

Krasznai Lajosnak két szobrát említi a forrás Marcaliban, a temetőbeli Krisztus-szobrot és egy Madonna-szobrot. Stílusa alapján egyértelműen Krasznai Lajos alkotása áll az otthon udvarán. Sajnos a felállítási idejére vonatkozó adatot nem találtam, és még nem kaptam választ megkeresésemre sem ezzel kapcsolatosan.

Az alkotás Szűz Máriát álló helyzetben ábrázolja, lába egy kígyó fején nyugszik, amely éppen egy almába harap bele.

A talapzat felirata:
„Ó bán nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk!”
Források:
http://www.krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Marcali/

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199693
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.03.23. 20:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:15
2005. január

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199694

199695
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.03.23. 20:16

Aerdna 15.03.23. 20:16
2005. január

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199696
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.03.23. 20:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

199697
Feltöltve
2015.03.23. 20:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:25

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199698
Feltöltve
2015.03.23. 20:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:26

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199699
Feltöltve
2015.03.23. 20:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:26

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199700
Feltöltve
2015.03.23. 20:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:27

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199701
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.03.23. 20:30
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/1250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:30
2012. március

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199702
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.03.23. 20:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:37
2005. január

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
199703
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.03.23. 20:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.03.23. 20:45
2005. január

"Madonna" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347587
Feltöltve
2019.03.24. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 21:01
2019

"Madonna" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347588
Feltöltve
2019.03.24. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 21:02
2019

"Madonna" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347589
Feltöltve
2019.03.24. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 21:03
2019

"Madonna" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347590
Feltöltve
2019.03.24. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 21:04
2019

"Madonna" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347591
Feltöltve
2019.03.24. 21:05

Aerdna 19.03.24. 21:05
2019

"Madonna" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
347592
Feltöltve
2019.03.24. 21:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.24. 21:05
2019
Összesen 17 fotó

Műlap története

15.03.23. 20:46
Aerdna publikálta "Madonna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.