Szentháromság-szobor

Zalaegerszeg, Mindszenty tér

Zalaegerszeg
Mindszenty tér
A templom előtt található

Avatás2006
Avatás1976
Avatás1810

Exit
2008.07.26. 20:38
Alsó része volutás sarkú, négyzetes hasáb alaprajzú, ezen Szent Péter, Szent Pál, Szent István, Szent Imre, valamint Szűz Mária szobra, két gyertyatartós angyalkával. Középső, magasabb, ugyancsak négyzetes alaprajzú oszlopán a hagyományos Szentháromság szoborcsoport. (Az idősebb férfi az Atya, a fiatalabb a Fiú, közöttük, felettük a galamb képében a Szentlélek) A Szentháromság tisztelete főleg a 18. században terjedt el, ekkor sok helyütt szoborban is ábrázolták. Leggyakrabban a nagyobb veszedelemtől, főleg a pestisjárványtól megmenekültek állíttatták hálából.
Eredetileg a templom és a plébánia homlokzatának vonalában, a két épülettől nagyjából egyenlő távolságra állt, a 20. század elején keletebbre helyezték, 1976-ban, a Balatoni út kialakításakor került a templom déli oldalára, majd 2006. októberében mai helyére (Mindszenty tér)
.
Védettség: Ov (Mj.)
Irodalom:
Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén. Műemlékvédelem, 1980. 2.

Forrás: Németh József - Egerszegi örökség
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
9804
Feltöltve
2008.07.26. 20:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.07.26. 20:29

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
9805

9806

110431
Feltöltve
2012.05.07. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/480 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.07. 22:25

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
110432
Feltöltve
2012.05.07. 22:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.07. 22:26

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
411828
Feltöltve
2020.07.31. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 13.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.07.31. 17:44

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
411829
Feltöltve
2020.07.31. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 48.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.07.31. 17:44

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
411830
Feltöltve
2020.07.31. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 48.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.07.31. 17:44

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
411831
Feltöltve
2020.07.31. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 57mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.07.31. 17:44

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
411832
Feltöltve
2020.07.31. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 48.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.07.31. 17:44

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
432923
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.02.16. 12:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 12:33
2016. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
453389
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2021.08.04. 15:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/640 • 15.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 15:06
2014. augusztus
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.08.04. 15:06
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
21.02.16. 12:33
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
20.07.31. 17:44
5 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
19.08.12. 13:21
A Közösség megszavazta a Szentháromság-szobor műlapon várakozó szerkesztést
12.05.07. 22:26
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
12.05.07. 22:25
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
08.07.26. 20:38
Exit publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.