Kovácsoltvas kerítés

Budapest, I. kerület, Táncsics utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Hilton Budapest kovácsoltvas kapui

Budapest
I. kerület, Táncsics utca
A Hilton Budapest területét határoló kerítések, kapuk több oldalon.

Avatás1976. december

Lehoczky János (iparművész)

TundeK62
2015.03.21. 22:05
Minden az utolsó fotóval kezdődött:) Sétáltunk tavaly nyáron a lányommal a budai várban, illetve felfelé a hegyre is gyalog mentünk. Fogalmunk sem volt, végül hol érünk célt, de ennél a kerítésnél értünk fel a várhegyre. Ez, a Hilton szálló hátsó, legnagyobb ilyen jellegű kapuja. Először csak a látvány, az épület tükröződése, és persze a kerítésrács érdekes felülete fogott meg. Készítettünk egy közös képet, és sétáltunk tovább. Megkerültük az épületet, bementünk a gótikus templomromba, ahol lefotóztam Gellért és Julianus barát szobrát. Ott észrevettem, hogy ugyanaz a kovácsoltvas kerítés van, mint a másik oldalon volt.

Nemrég megvettem az egyik pesti antikváriumban a Szép tárgyak dicsérete című könyvet (Koczogh Ákos írta). Átlapoztam, és megtaláltam benne ennek a kapunak az alkotóját. Nem kerestem, véletlenül botlottam bele az adatba. A kapuról, a tavaly nyáron fotózott képekről már régen meg is feledkeztem. A könyvben egyébként sok más iparművészeti ágról is szó van, nem csak a fémművességről.
A Hiltonról szóló wikipediás oldal azt írja, hogy 1977-ben nyílt meg a szálloda, az alkotóról szóló artportálos oldalon 1976-os dátum szerepel.
A Szentendrén élő ötvös-kovács iparművésznek eddig elég kevés alkotását mutattuk itt be az oldalon, pedig műveinek sora elég hosszú.

A Hilton szálló kapui többféle méretben készültek el. Van egyszárnyas, kétszárnyú, és széles kapurész is. A közös bennük a nagyon szigorú ritmus, az egyszerűség, a szinte az állandósság látszatát keltő, vaskos anyaghasználat. Ugyanaz a minta, többféle szélességben.
Érdekes téma a fotós megjelenítés, a ritmus érzékeltetése. Akkor is nagyon tetszett az alkotásegyüttes, és most még inkább azt hiszem, hogy kiemelkedően jól illik ebbe a műemléki környezetbe a modern vaskapuk sora. Egy hete ismét felkerestem a kovácsoltvas alkotásokat, és készültek új fotók.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Danubius_Hotels_Group
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lehoczky-janos-2660
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Muveszet1960_1977/?query=duray%20tibor%20%C3%BCvegablak&pg=257&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199387
Feltöltve
2015.03.21. 10:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:17

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199388
Feltöltve
2015.03.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:18

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199389
Feltöltve
2015.03.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:18

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199390
Feltöltve
2015.03.21. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:19

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199391
Feltöltve
2015.03.21. 10:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:20

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199392
Feltöltve
2015.03.21. 10:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:20

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199393
Feltöltve
2015.03.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:21

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199394
Feltöltve
2015.03.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

199395
Feltöltve
2015.03.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:21

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199396
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.03.21. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:25
2014. augusztus

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199397
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.03.21. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:25
2014. augusztus

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

A kapu 2017 februárjában
Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269272
Évszám
2017
Feltöltve
2017.03.08. 17:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.08. 17:07
2017
A kapu 2017 februárjában

Élményképek

"Kovácsoltvas kerítés" c. alkotás fotói

Alkotó
Lehoczky János (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199398
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.03.21. 10:25
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 10:25
2014. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.03.21. 22:05
TundeK62 publikálta "Kovácsoltvas kerítés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.