Mementó Szmolenszkért

Budapest, XXII. kerület, Hajó utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Lech Kaczyński

Duna part

Felállítás2018. április 6.

Török József (kőfaragó, közreműködő)

Makoldi Sándor Gyula
2018.04.07. 20:26
Mementó Szmolenszkért emlékmű

Budafok-Tétény önkormányzatának megkeresésére készítettem a Mementó Szmolenszkért emlékművet.
A kompozíció a Duna partra, sík területre került, ezért a fő motívum kiemelése okán, és a halálos áldozatok sírhalmát megidézendő az emlékmű központjában egy domb helyezkedik el, ami 12 m átmérőjű és 1,5 m magasságú.
A dombtetőn áll két szög vagy szilánk alakú fekete gránit gúla egymásba szúrva. A szögforma megidézheti a koporsószöget és Krisztus kezét átszúró szögeket is. Egymásba szúródásuk a tragédiára, a keresztre és a repülőre is utal. Megjeleníti azt is, hogy a lengyelséget ért első katasztrófa nemhogy feloldódott volna, hanem egy újabb szúródott belé. A kő felülete fel van csiszolva, s faágak lenyomata mélyül bele, homok fújva, matt felülettel. Ezen lenyomatok széttagolnák, roncsolnák a formát, ami a balesetre is utal.
A domb felszínén a kereszt alatt, fekete szilánk formájú gránitlapokból ki van rakva egy famotívum a föld szintjében, járdaként is funkcionálva. A fa motívum fogja össze a kompozíciót, azért is, mert Szmolenszkben a repülőgép lezuhanásában is szerepet játszottak a fák és a delegáció a katyni erdőben történt vérengzés évfordulójára utazott ki.
A fa mellett ugyancsak kőlapokból elindul egy fehér sáv, majd egy piros (a lengyel lobogó színei), majd a fekete fa ága fokozatosan kizöldül, élettel telítődik, s így csatlakozik hozzá az előbbi két színhez a zöld (magyar zászló). Ez a hármas színű sáv vezet be a kapun.
A dombról levezető piros, fehér, zöld sávok a belváros felé eső kapun vezetnek át. Ez fehér, rózsaszínes kőből van kifaragva (ruskicai márvány). Ez a szín jelképezné a tisztaságot, a feloldozást és az életet. A kapu formája két egymás felé hajló elnyújtott forma, amely finoman egymást átöleli, jelképezve a lengyel-magyar barátságot. Közöttük, felettük egy két oldalról levékonyított gömb-lencse forma van. Ezek a formák nem túl direkten megidéznek egy emberi figurát.
Ez a kapu jelképezi Magyarország barátságát a lengyel nemzet iránt, emellett a nyitott kapu a befogadást idézi és a tragédia feloldása is itt születhetne meg.
A dombon átvezető famotívum, a díszburkolatos járdához kapcsolódó törzsrészénél lenne két fekete téglalap alakú feliratos tábla, ami ugyanabból a kőből van mint a fa, csak nem síkba a föld szintjében, hanem tömbszerűen kiemelkedve, mint egy sírlap. Az egyiken megjelenhetne a szmolenszki tragédia története, a másikon a repülőn tartózkodók névsora olvasható. Középen a fatörzsön, jelenik meg Lech Kaczyński elnök úr domborműben megfaragott portréja.
További linkek
www.makoldiszobor.hu

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308586
Feltöltve
2018.04.07. 19:36
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:36

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308587
Feltöltve
2018.04.07. 19:37
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:37

308588
Feltöltve
2018.04.07. 19:37
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ100/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:37

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308589
Feltöltve
2018.04.07. 19:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:38

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308594
Feltöltve
2018.04.07. 19:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:43

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308597
Feltöltve
2018.04.07. 19:51
Képinfó
Alkotó a képen
(Makoldi Sándor Gyula)
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:51

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308584
Feltöltve
2018.04.07. 19:35
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:35

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308582
Feltöltve
2018.04.07. 19:33
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:33

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
483598
Feltöltve
2022.04.08. 13:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.04.08. 13:50

483593

483595

483599

483589

483591

483588

483594

483596

483597

483592

483590

Adalék vagy máshol

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308590
Feltöltve
2018.04.07. 19:39
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ110/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:39

"Mementó Szmolenszkért" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor GyulaTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308595
Feltöltve
2018.04.07. 19:48
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Makoldi Sándor Gyula 18.04.07. 19:48
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.07.13. 20:22
A "Mementó Szmolenszkért" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.08. 14:04
A "Mementó Szmolenszkért" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.08. 13:50
12 új fotót töltöttem a "Mementó Szmolenszkért" műlaphoz
18.04.07. 20:26
Makoldi Sándor Gyula publikálta "Mementó Szmolenszkért" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.