Jézus szíve-templom üvegablakai

Ajka, Szabadság tér

Alternatív, helyi címek:Ajkai Jézus szíve-templom üvegablakai

Ajka
Szabadság tér
A templomba belépve, két oldalt, a falon láthatók.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2015.05.05. 11:44
Bevallom, az esélytelenek nyugalmával, pusztán kíváncsiságból sétáltam be az ajkai Jézus szíve-templomba – különös tekintettel arra, hogy meglepetésemre nyitva volt (egész nap látogatható, mint olvasom). Ez sajnos manapság nem szokványos, örültem.

Történetéből: Ajkának már 1228-ban volt plébániája, de templomát újra kellett építeni, mivel a korábbinak már csak romjai voltak a község újratelepítése idején. A mai, látható templom 1933--34-ben épült a központban. A helyi adottságokat is magán viselő oltárkép (1941) igen érdekes, Jézus alakját munkások, üvegfúvók és bányászok veszik körül.

Belépve rögtön feltűntek a mély tónusú színekben pompázó üvegablakok. A templom két oldalsó falán 4--4 ablak látható, valamennyi szenteket ábrázol, és szemközt, az oltár felett az Agnus Dei-ábrázolás. Amennyire ott, helyben meg tudtam állapítani, szignó nem volt az ablakokon, de valami azt súgta, nem köznapi üvegfestményeket látok.

Hazaérve rövid úton igazolást kaptam a szakértők által fenntartott és kutatásaikat dokumentáló "Templomablak anno" oldalán, egy bejegyzés alapján. Eszerint a szignók hiánya ellenére "a jellegzetes Szent Imre- és Szent István-ábrázolásai elárulják, hogy az alkotó Zsellér Imre volt".
A bejegyzés szerkesztője Tóth Erzsébet üvegművész, aki Zsellér László, Zsellér Imre fiának tanítványa volt és sokat tett kettőjük munkássága megőrzése érdekében http://www.evid.hu/kultura/item/305-t%C3%A1rlatj%C3%A1r%C3%B3-%C3%BCvegablakok-%C3%A9s-bugy%C3%A1cs-s%C3%A1ndor

Az ablakok medalionjaiban a következő ábrázolások láthatók:
Szent Margit http://www.lexikon.katolikus.hu/M/Margit.html
János apostol, evangelista http://www.lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A1nos.html
Szent Imre http://www.lexikon.katolikus.hu/I/Imre.html
Szent Hildegárd http://www.lexikon.katolikus.hu/H/Hildeg%C3%A1rd.html
Szent Erzsébet (Árpád-házi) http://www.lexikon.katolikus.hu/E/Erzs%C3%A9bet.html
Szent Mihály http://www.lexikon.katolikus.hu/M/Mih%C3%A1ly.html
Szent József a kis Jézussal http://www.lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%B3zsef.html
Szent István http://www.lexikon.katolikus.hu/I/Istv%C3%A1n.html
Az oltár felett Agnus Dei (Isten báránya) http://www.lexikon.katolikus.hu/I/Isten%20B%C3%A1r%C3%A1nya.html
Források:
http://templomablakanno.blog.hu/2011/05/21/ajka_jezus_szive_templom
http://www.heritour.hu/?url=&page=cultural_attractions&op=show&id=482&name=r%C3%B3mai%20katolikus%20templom%20j%C3%A9zus%20sz%C3%ADve

Cím alapján hasonló

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204614
Feltöltve
2015.05.03. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:51

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204613
Feltöltve
2015.05.03. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

204615
Feltöltve
2015.05.03. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO640

204605
Feltöltve
2015.05.03. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:47

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204607
Feltöltve
2015.05.03. 15:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:48

204608

204609
Feltöltve
2015.05.03. 15:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:49

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204610
Feltöltve
2015.05.03. 15:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:49

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204611
Feltöltve
2015.05.03. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:50

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204612

204606
Feltöltve
2015.05.03. 15:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:48

"Jézus szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
204616
Feltöltve
2015.05.03. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.03. 15:51
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.07.26. 11:26
Megérintettem a "Jézus szíve-templom üvegablakai" alkotást
15.05.06. 16:07
A "Jézus szíve-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.05.05. 11:44
Göröntsér Vera publikálta "Jézus szíve-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.