Kálvin János domborműve

Debrecen, Kossuth utca 35.

Debrecen
Kossuth utca 35.
A gimnázium első emeleti előterében.

Felállítás2009. október 5.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Nyul Imre
2015.03.10. 21:43
Volt kolléganőm révén jutottam el a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumába, ahol az első emeleti előterében található a Kálvin-dombormű.
A domborművet 2009. október 5-én, a "Matula-napok 2009" program keretében adták át.
A fából készült domborművet Égerházy László (Erdőbénye) fafaragó művész készítette.

"Kálvin János (Noyon, 1509 — Genf, 1564) francia származású svájci reformátor, keresztyén tudós, a kálvinizmus névadója. Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes. Fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakulásában is. Huszonhat éves volt, amikor megírta legismertebb művét a "A keresztény vallás rendszerét". Ezt egész életében bővítette illetve átdolgozta. Számos nyelvre lefordították, magyar nyelvre elsőként Szenczi Molnár Albert, 1606-ban. Magyarország református egyházai, amelyek ezt követően alakultak, a kálvini hitelvek mentén szerveződtek. A Magyarországi Református Egyház a Magyarországon bejegyzett református egyház hivatalos elnevezése. Kálvinista egyház néven is ismert Az 1567-es Debreceni Zsinattól számoljuk a magyar református egyház létét. Nem véletlen, hogy Debrecent Kálvinista Rómának is nevezik."

Égerházy Lászlóról:
http://www.zemplenimuzsa.hu/08_1/bordas.htm
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lvin_J%C3%A1nos

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Kálvin János domborműve" c. alkotás fotói

Kálvin János domborműve
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
198326
Feltöltve
2015.03.10. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.03.10. 21:30
Kálvin János domborműve

"Kálvin János domborműve" c. alkotás fotói

Kálvin János domborműve
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
198322
Feltöltve
2015.03.10. 21:29

Nyul Imre 15.03.10. 21:29
Kálvin János domborműve

"Kálvin János domborműve" c. alkotás fotói

Kálvin János domborműve
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
198323

198324

198327
Feltöltve
2015.03.10. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.03.10. 21:30
Kálvin János domborműve

"Kálvin János domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
496964
Feltöltve
2022.08.15. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.08.15. 09:45
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.08.20. 16:39
A "Kálvin János domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.15. 09:45
1 új fotót töltöttem a "Kálvin János domborműve" műlaphoz
15.03.11. 11:44
A "Kálvin János domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.10. 21:43
Nyul Imre publikálta "Kálvin János domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.