Rajka, Szent István utca

Rajka
Szent István utca
A katolikus templom mellett

Felállítás1924

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2015.03.04. 21:24
Rajkán az I. világháború után előbb a katolikusok állítottak hősi emlékművet, majd néhány évvel később, a falu főterén elkészült a közös, nagy emlékmű is.
A katolikus egyházközség emlékművéhez valószínűleg egy régebben készült síremléket használtak fel. Az emlékművön a halál, és az elmúlás motívumai jelennek meg: vázára (hamvvederre) támaszkodó búsuló angyal, homokóra, koponya, lefelé fordított fáklyák.

A felirat "vegyesen" német és magyar nyelvű:

"Treu fürs Vaterland
zum Andenken unserer im Weltkriege 1914 - 1918
gefallenen Helden"

"A hazáért"

"Elesett hőseinek a róm. kath. hitközség 1924"

Az első világháború idején Rajka lakossága három felekezethez (evangélikus, katolikus, zsidó) tartozott. Mindegyik felekezetnek volt saját temploma is. Az itt élők túlnyomó többségének anyanyelve (felekezeti hovatartozástól függetlenül) a német volt.

Azt, hogy az evangélikusok és a zsidók állítottak-e külön emlékművet vagy emléktáblát egyelőre nem tudom.

Rajka lakossága 1944 és 1946 között csaknem teljes egészében kicserélődött. 44-ben a zsidókat hurcolták el, majd 1946-ban a németeket telepítették ki.



Kapcsolódó
Hősi emlékmű

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
462481
Feltöltve
2021.10.14. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.14. 21:04

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197477
Feltöltve
2015.03.04. 20:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:48

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197478
Feltöltve
2015.03.04. 20:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197480
Feltöltve
2015.03.04. 20:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:55

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197476
Feltöltve
2015.03.04. 20:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:45

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197481
Feltöltve
2015.03.04. 20:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:58

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197472
Feltöltve
2015.03.04. 20:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197475
Feltöltve
2015.03.04. 20:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197473
Feltöltve
2015.03.04. 20:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:37

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197474
Feltöltve
2015.03.04. 20:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:40

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
197479
Feltöltve
2015.03.04. 20:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 20:52

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
462477
Feltöltve
2021.10.14. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.14. 20:37
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.10.14. 21:04
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
21.10.14. 20:37
2 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.03.04. 21:24
Orbán Róbert publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.