Budapest, II. kerület, Baba utca 14.
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:„Lidi”
Angol cím:Standing Female Nude

Budapest
II. kerület, Baba utca 14.
Az épület előkertjében áll

Felállítás1942

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Verrasztó Gábor
2015.03.04. 13:27
Járitz István (1906-1964) autókereskedő 1942-ben Bauhaus stílusú családi házat építtetett a Baba utca legvégén, melynek kertjét három szobor díszítette, ezek közül azonban kettő a háborúban elpusztult.
Medgyessy Ferenc „Álló női akt” című szobrát eredetileg a pázsiton helyezték el a ház sarka és a hinta között. Járitz három gyermeke a „Lidi” nevet adta a mindössze egy nyakláncot viselő szobornak, melyet a világháborús károk kijavítása után létesített medence szélére állítottak.
A Medgyessy Ferenc lajstromjegyzékében is szereplő alkotás „1942. Álló női akt (előre lép) életnagys. II. hó” ugyan másolat, de Medgyessy teljes alakos gipszmintát készített hozzá, és ezt öntötték ki műkőből. Az arca, fejtartása nem pontosan azonos az eredetivel.
Mára a szobor meglehetősen lepusztult állapotba került, az egészet repedések borítják, néhol már hiányzik is belőle egy-egy kisebb darab.
A Baba utca 14. szám alatti egykori Járitz-villában a Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Osztálya működik.
Források:
Járitz István fiának személyes közlése
László Gyula: Medgyessy Ferenc életműve. Debrecen, 1972. 23. old.

Cím alapján hasonló

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197447
Feltöltve
2015.03.04. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:52

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197446
Feltöltve
2015.03.04. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

197456
Feltöltve
2015.03.04. 10:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:58

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197448
Feltöltve
2015.03.04. 10:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:53

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197449
Feltöltve
2015.03.04. 10:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:53

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197450

197451
Feltöltve
2015.03.04. 10:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:56

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197452
Feltöltve
2015.03.04. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:56

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197454
Feltöltve
2015.03.04. 10:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:58

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197453

197455
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2015.03.04. 10:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP550UZ
ƒ35/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:58
2009. augusztus

Archív fotók

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197445
Forrás
http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200412/europai_kalandozasok_7_resz?PHPSESSID=8efbf4044d617c86fd38a8cb158bc5ea
Feltöltve
2015.03.04. 10:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 10:51
Archív felvétel

"Álló női akt" c. alkotás fotói

"A Járitz-villa medencéje egykor, Járitz Józsa mozaikképeivel. Járitz István tulajdona."
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437545
Forrás
https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2021/03/17C_Baba-utcai-villa-6b-1536x942.jpg
Feltöltve
2021.03.25. 11:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.03.25. 11:27
Archív felvétel
"A Járitz-villa medencéje egykor, Járitz Józsa mozaikképeivel. Járitz István tulajdona."
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.03.25. 11:27
1 új fotót töltöttem az "Álló női akt" műlaphoz
19.07.04. 19:15
Az "Álló női akt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.04. 13:27
Verrasztó Gábor publikálta "Álló női akt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.