Nagyvárad (Oradea), Strada Libertăţii

Angol cím:Iosif Vulcan

Nagyvárad (Oradea)
Strada Libertăţii
A kis park legelső alkotása. Mögötte áll Czárán Gyula, és a Szacsvay-szobor is.

Felállítás1964

TundeK62
2015.04.25. 01:20
"Iosif Vulcan (Pusztahollód, 1841. március 31. – Nagyvárad, 1907. szeptember 8.) román nemzetiségű, magyarországi író, szerkesztő. (Nevét Vulcan József alakban is használta.)

Görög katolikus lelkészi családban született. Édesanyja Irinyi Viktória, Irinyi János és Irinyi József nővére. A középiskolát Nagyváradon végezte a premontrei gimnáziumban, majd jogot tanult a Pesti Egyetemen. Letette ugyan az ügyvédi vizsgát, de hamar az irodalom felé fordult. Első irodalmi próbálkozásai a Federațiunea (Szövetség) című lapban jelentek meg, majd a Concordia című politikai lapba írt tárcákat. 1865 júniusában irodalmi lapot indított Familia (A család) címmel, melynek programja a román kultúra erdélyi terjesztése volt. Szerkesztette még a Gura Satului (A falu szája) című élclapot is."

Forrás és az életrajz további része: http://hu.wikipedia.org/wiki/Iosif_Vulcan

Adataim szerint majd kétszeres életnagyságú mellszobrát egykori háza szomszédságában állították fel 1964-ben.
További linkek
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_J%C3%B3zsef_%28szobr%C3%A1sz%29

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203465
Feltöltve
2015.04.25. 01:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 01:04

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203462
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2015.04.25. 01:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 01:03
2012. november

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203463
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2015.04.25. 01:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

203464
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2015.04.25. 01:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 01:03
2012. november

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203466
Feltöltve
2015.04.25. 01:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 01:04

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203467
Feltöltve
2015.04.25. 01:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 01:04

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

A fotón középen látható sárgára festett házban élt a költő.
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203468
Feltöltve
2015.04.25. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 01:05
A fotón középen látható sárgára festett házban élt a költő.

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329202
Feltöltve
2018.10.26. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.26. 20:47

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329203
Feltöltve
2018.10.26. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.26. 20:47

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329204
Feltöltve
2018.10.26. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.26. 20:48

"Iosif Vulcan" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
433272
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 10:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 10:44
2016. április
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.02.17. 10:44
1 új fotót töltöttem az "Iosif Vulcan" műlaphoz
19.12.07. 14:56
Megérintettem az "Iosif Vulcan" alkotást
18.10.26. 20:48
1 új fotót töltöttem az "Iosif Vulcan" műlaphoz
18.10.26. 20:47
1 új fotót töltöttem az "Iosif Vulcan" műlaphoz
18.10.26. 20:47
1 új fotót töltöttem az "Iosif Vulcan" műlaphoz
18.05.15. 11:08
Megérintettem az "Iosif Vulcan" alkotást
15.04.25. 01:20
TundeK62 publikálta "Iosif Vulcan" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.