I. világháborús emlékmű

Ágasegyháza, Templom utca 2


Felállítás1935. november 1.


Bodorné Mária
2015.02.08. 18:27
"Az első világháború áldozatainak előbb volt kőbevésett emléke Ágasegyházán, mint Kecskeméten.
Előzménye 1935. március havában történt, röviden így: Iskolás gyerekek a régi ágasegyházi templom romjait keresték fel. A szétszórt kövek között ülve, beszélgetés közben az egyik hatodik osztályos leányka felemelt egy jókora követ és ezt mondta: Ha ez a kő tudna beszélni, de sok szépet, de talán még több borzalmat hallhatnánk most tőle! -- Ez a kő igenis tud beszélni, csakhogy nem a fülnek, hanem a szívnek -- válaszolt tanítójuk.
A történelmi beszélgetés után a tanulók hamarosan összeszedtek a régi templom köveiből egy kocsira valót. A föld tulajdonosa, Csapó András féllábú hadirokkant, elszállította az iskola udvarába. Ezekből a kövekből készíttette az emlékművet Csősz Lajos tanító, az I. számú népiskola növendékeivel. A hősi halottak névsora kőtáblára vésve került az emlékoszlop oldalára. Az ünnepélyes felavatása 1935. november 1-én volt...
1936-ban vasráccsal lett bekerítve. A kerítés Katona József régi síremlékéről került Ágasegyházára."
Források:
http://www.agasegyhaza.hu/joomla/ujsag/2010_07.pdf



Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágasegyháza
Feltöltő
Azonosító
191859
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2015.01.03. 19:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.01.03. 19:51
2014. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágasegyháza
Feltöltő
Azonosító
191861
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2015.01.03. 19:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.01.03. 19:52
2014. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágasegyháza
Feltöltő
Azonosító
193536
Feltöltve
2015.01.22. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.01.22. 19:41

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ágasegyháza
Feltöltő
Azonosító
193537
Feltöltve
2015.01.22. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.01.22. 19:41
Összesen 4 fotó

Műlap története

15.02.08. 20:53
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.08. 18:27
A közösség publikálta Bodorné Mária "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.