Budapest, XVII. kerület, Pásztortűz utca

Alternatív, helyi címek:Rákoskerti emlékkő

Budapest
XVII. kerület, Pásztortűz utca
A Rákoskert sugárút – Irsa utca – Pásztortűz utca találkozásánál kialakított kis park közepén.

Avatás2008. június 8.

Göröntsér Vera
2019.08.30. 16:34
2008 júniusában nagy ünnepség keretében ünnepelték Rákoskert fennállásának 75. évfordulóját. Érdekes történet alapozza meg a városrész kialakulását, ami a korábbi időkben Rákoscsaba (akkor önálló település, ma a fővároshoz tartozik) része volt. A ma Rákoskertként ismert terület egykor Schell báró, ill. halála után felesége birtoka volt, aki férje adósságai rendezésére a század elején döntött úgy, hogy a fennmaradt birtokot felparcellázza és eladja házhelyek építése céljára. A tervek 1931 januárjára készültek el, 1933. február 19-én Rákoscsaba képviselő testülete jóváhagyta. Ezt tekintik Rákoskert alapítása napjának. [2]

A 2008. évi ünnepségek központi eseménye volt az emlékkő leleplezése, ugyanakkor a park felavatása. Valódi közösségi eseményről számol be a helyi lap tudósítása. [3]
Az emlékkő márványtömbjét Bedey Gábor faragta, a rajta látható, bronzból formált címer Orosz Károly keramikus alkotása. [1][3] Az ünnepi kavalkádban a gyerekek boldogan vették birtokba a teret és az emlékkövet: http://www.szelepcsenyi.hu/images/rkert8/emlekkofe.jpg
Források:
[1] http://hatvanizoltan.hu/doc/kerti_level/KL2008_7.pdf
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1koskert
[3] http://www.szelepcsenyi.hu/rakoskert-tortenete/rakoskert-fejlodese-1956-tol-napjainkig-iii-resz

Cím alapján hasonló

"Rákoskert 75 éves" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371364
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.30. 10:55

"Rákoskert 75 éves" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371367
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.30. 10:55

"Rákoskert 75 éves" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371365
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

371357

371358
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

371359
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.30. 10:55

"Rákoskert 75 éves" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371360
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.30. 10:55

"Rákoskert 75 éves" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371361

371362

371363
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.30. 10:55

"Rákoskert 75 éves" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371366
Feltöltve
2019.08.30. 10:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.30. 10:55
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.08.30. 16:34
Göröntsér Vera publikálta "Rákoskert 75 éves" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.