II. Rákóczi György csatájának emlékoszlopa

Kolozsmonostor (Cluj-Mănăștur)

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Rákóczi-emlék

Kolozsmonostor határában, a Szászfenesre vezető út mellett állt.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sila
2015.03.30. 11:26
1660. május 22-én II. Rákóczi György végzetes csatát vívott a törökökkel Szászfenes mellett. A fejedelem nemcsak súlyos vereséget szenvedett Szejdi Ahmed budai pasától, hanem a csatában szerzett sebeibe hamarosan bele is halt. Ennek a szomorú eseménynek állított emléket a Kolozsmonostoron felállított alkotás, amely a Rákóczi-emlék nevet kapta. Sem alkotójára, sem pedig felállításának idejére nézve nem marad fenn adat. A források szerint bizonyos, hogy az 1850-es évek elején már megvolt. Felirata hirdette, hogy:

„Itt sebesült meg II. Rákóczi György 1660. május hó 20-án a török ellen vívott csatában”

Az emlékmű egyébként tévesen került Kolozsmonostorra, ugyanis felállításának idején rosszul határozták meg a csata helyét, amely valójában néhány kilométerrel nyugatabbra Szászfenes közelében volt.
Az emlékművet 1891-ben felújították és átalakították.
Az 1920-as években megrongálták és feliratát eltávolították.
Az 1970-es évek közepén a kolozsvári út szélesítése folyamán ledöntötték és darabjait a töltésbe építették be.
Források:
Murádin Jenő: A megsebzett szobor. Kriterion Könyvkiadó, 2008
erdelyimuveszet.ro
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szászfenesi_csata
További linkek
A szászfenesi csatáról bővebben http://hu.wikipedia.org/wiki/Szászfenesi_csata

Sila műlapja



Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi György csatájának emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Az emlékmű eredeti állapota.
Település
Kolozsmonostor (Cluj-Mănăștur)
Feltöltő
Azonosító
200382
Forrás
http://epa.oszk.hu/00000/00030/00137/img/770.jpg
Feltöltve
2015.03.30. 11:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS OPTICAL CO.,LTD / C2500L
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.30. 11:08
Archív felvétel
Az emlékmű eredeti állapota.

"II. Rákóczi György csatájának emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kolozsmonostor (Cluj-Mănăștur)
Feltöltő
Azonosító
200383
Forrás
kepkonyvtar.hu
Feltöltve
2015.03.30. 11:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.30. 11:08
Archív felvétel

"II. Rákóczi György csatájának emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Átalakítás utáni állapot.
Település
Kolozsmonostor (Cluj-Mănăștur)
Feltöltő
Azonosító
200384
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2015.03.30. 11:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.30. 11:08
2011. október
Átalakítás utáni állapot.

"II. Rákóczi György csatájának emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kolozsmonostor (Cluj-Mănăștur)
Feltöltő
Azonosító
200385
Feltöltve
2015.03.30. 11:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.30. 11:09
Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

15.03.30. 11:26
Sila publikálta "II. Rákóczi György csatájának emlékoszlopa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.