Biharugra, Erzsébet utca 42.

Angol cím:War Memorial

Biharugra
Erzsébet utca 42.
Az alkotás a templom előtt található, az út kanyarulatában.

Felállítás1920


Aerdna
2015.02.09. 19:38
Biharugrán a templom előtt található emlékmű mind az I. és II. világháborúban elhunytaknak, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatának emléket állít.

Az emlékmű eredetileg az I. világháborúban elesetteknek állított emléket. Az 1930-as években országzászlót is elhelyeztek rajta az emlékmű folytatásaként, majd később kiegészült a II. világháborúban elesetteknek állított emlékkel. A két emlékmű rész közé került felállításra az ’56-ban elesett Hódos Sándor emlékét őrző klinkertégla borítású oszlop egy egyszerű emléktáblával, melynek sajnos nem ismeretes a felállítási időpontja. Az emlékműnek ezt a részét később kissé átépítették, majd 2012. július 29-én, vasárnap felavatták Hódos Sándor honvéd főhadnagy emlékművét. Ekkor került az emlékmű I. és II. világháborús részére a bronzból öntött Trianonra utaló szétszakított Nagy-Magyarország dombormű és a magyar címer domborműve is. Az emlékművön ezek a jelképek előzőleg festve szerepeltek, csakúgy, mint a „Nem, nem, soha!” felirat.
Források:
http://europeanalocal.bmk.hu/jetspeed/portal/browser.psml?docID=22328&secID=43517
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/emlekmu-a-biharugrai-56-os-martirnak-454178
http://orszaghatar2008.gkalman.fotoalbum.hu/kepeslap/pictureid/2225535
Hősi Emlék Adatbázis - Biharugra

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195030
Feltöltve
2015.02.09. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:17

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195031
Feltöltve
2015.02.09. 19:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:18

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195032
Feltöltve
2015.02.09. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:19

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195033
Feltöltve
2015.02.09. 19:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:20

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195034
Feltöltve
2015.02.09. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:21

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195036
Feltöltve
2015.02.09. 19:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:23

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195038
Feltöltve
2015.02.09. 19:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:24

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195039
Feltöltve
2015.02.09. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195040
Feltöltve
2015.02.09. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195041
Feltöltve
2015.02.09. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:27

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195042
Feltöltve
2015.02.09. 19:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biharugra
Feltöltő
Azonosító
195045
Feltöltve
2015.02.09. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.09. 19:36
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.02.09. 19:38
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.