Budapest, II. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 121.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
II. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 121.
A Budagyöngye Bevásárlóközpont -1. szintjén

Felállítás2004

Sefcsik József (keramikus)
Bálint Ágnes (tervező)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Verrasztó Gábor
2015.01.30. 15:30
A Budagyöngye Bevásárlóközpont megrendelésére készítette Bálint Ágnes építész Sefcsik József keramikus madárszobraival a -1. szinten található díszkutat.
Szinte körülöleli a panorámaliftet a kerámiakockával kirakott mészkő medence, amelynek közepén a vízcsorgató posztamensen ül a két pelikánfigura.
Bálint Ágnes egy olyan találkozási pontot szeretett volna kialakítani, ahol mindenki szívesen üldögél, várakozik, és élményt nyújt a gyerekeknek is.
Eredetileg „mobil” díszkútnak tervezte, hogy ünnepi alkalmakkor lehessen cserélni, illetve gyarapítani az állatfigurákat, de mivel egyik húsvétkor a medencébe helyezett nyúlszobrot a gyerekek feldöntötték, és az összetört, ez a „hagyomány” megszakadt.

2017 januárjában lebontották a díszkutat, mert alatta már hosszú ideje beázott a mélygarázs,
és a mellette lévő vendéglő bővítése miatt nehezítette a közlekedést is.
Az állatfigurák visszakerültek az alkotóhoz.
Források:
Bálint Ágnes okleveles építészmérnök
Bereczky Éva (Budagyöngye Bevásárlóközpont)
Göröntsér Vera
2015.01.30. 19:35
Én 2011 júniusában fotóztam ezt az alkotást. Bármilyen furcsa is, akkor a benne kedvesen nevettető figurák hárman voltak. Ezért jelöltem – némileg sajnálkozva – archív felvételnek a feltöltött fotókat.
A régmúlt harmadik szobor nyuszinak látszik.

Közös gyűjteményben
Madárszobrok

Cím alapján hasonló

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194193
Feltöltve
2015.01.30. 15:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ32/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:08

194191
Feltöltve
2015.01.30. 15:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

194195
Feltöltve
2015.01.30. 15:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ28/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:09

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194194

194192
Feltöltve
2015.01.30. 15:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ36/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:08

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194199
Feltöltve
2015.01.30. 15:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:11

194196
Feltöltve
2015.01.30. 15:10

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:10

194197
Feltöltve
2015.01.30. 15:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ32/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:10

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194198
Feltöltve
2015.01.30. 15:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:11

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194201

194200
Feltöltve
2015.01.30. 15:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ36/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:11

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194190
Feltöltve
2015.01.30. 15:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.01.30. 15:07

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205713
Feltöltve
2015.05.13. 18:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.13. 18:33

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205714
Feltöltve
2015.05.13. 18:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.13. 18:34

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205715
Feltöltve
2015.05.13. 18:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.13. 18:35

205716

205717
Feltöltve
2015.05.13. 18:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.13. 18:36

Archív fotók

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

2011.06.07.
Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194202
Fotózva
2011. június
Évszám
2011
Feltöltve
2015.01.30. 19:27
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.30. 19:27
2011. június
2011.06.07.

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

2011.06.07.
Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194203
Fotózva
2011. június
Évszám
2011
Feltöltve
2015.01.30. 19:28
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.30. 19:28
2011. június
2011.06.07.

"Pelikános díszkút" c. alkotás fotói

2011.06.07.
Alkotók
Sefcsik József (keramikus)Bálint Ágnes (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194204
Fotózva
2011. június
Évszám
2011
Feltöltve
2015.01.30. 19:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/10 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.30. 19:29

194205

194206
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2015.01.30. 19:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.30. 19:29
2011. június
Összesen 22 fotó

Műlap története

16.12.12. 15:39
Megérintettem a "Pelikános díszkút" alkotást
15.05.13. 18:36
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.05.13. 18:35

15.05.13. 18:34
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.05.13. 18:33
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.05.08. 12:01
A "Pelikános díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.30. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.01.30. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.01.30. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.01.30. 19:28
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.01.30. 19:27
1 új fotót töltöttem a "Pelikános díszkút" műlaphoz
15.01.30. 15:30
Verrasztó Gábor publikálta "Pelikános díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.