Győr-Győrszentiván, Vajda u. 25.

Angol cím:Girl with Pigeon

A Móricz Zsigmond Általános Iskola udvarán.

Felállítás1960

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2015.01.26. 01:35
Az iskolát célirányosan kerestem fel, az iskola névadójának, Móricz Zsigmondnak emlékművét https://www.kozterkep.hu/~/24602/Moricz_Zsigmond_Gyor_Gyorszentivan_1979.html keresve. (Az iskoláról röviden írtam azon a műlapon.) Odaérkezésemkor láttam meg ezt a szobrot, létezéséről nem volt tudomásom. Első utam természetesen az igazgatónőhöz vezetett, megbeszéltül a megbeszélendőket, a Móricz portréról elmondta, amit érdemes tudni. Viszont a galambos lány szobráról szinte semmit sem tudott mondani. Annyit, hogy az iskola 1960-tól működik, a szobor akkortájban kerülhetett ide, és ez az első hely, ahol fel lett állítva. Sajnos az alkotáson sehol egy jelzés. Van egy gyermekkori fotója, melyen iskolásként a szobor előtt áll. (Értékes része lenne a műlapnak, ha felkerülne!)
A segítséget mindkét alkotással kapcsolatban ezúton is köszönöm!
Otthon aztán nekiestem a hasonló alkotásokat készítő művészek tanulmányozásának, hátha valahol megtalálom jelen szobor adatait. Jó darabig vakvágányon haladtam, de egy hirtelen ötlettől vezérelve az Artportal keresőjébe beírtam, hogy lány galambbal, és 2 művet adott ki, az egyik ez volt. Hurrá!!!
A szobor:
Henger alakú kőtalapzaton áll egy kislány talpig alumíniumból, sőt még azon is túl, mert talpa alatt még egy alumíniumkorong is van. Jobb kezében egy galambot tart magasba, sőt még nézi is azt. (A galamb is alumíniumból van.)
A galamb csőrében olajággal a béke szimbóluma. Az itt látható galambnak nincs olajág a csőrében, de ettől függetlenül szimbolizálhatja.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/herczeg-klara-616
További linkek
http://www.moricz-gyor.sulinet.hu/index.php/iskolatoertenet

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193390
Feltöltve
2015.01.21. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:01

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193400
Feltöltve
2015.01.21. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:33

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193402
Feltöltve
2015.01.21. 21:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:53

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193403

193404
Feltöltve
2015.01.21. 21:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:54

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193405
Feltöltve
2015.01.21. 21:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:54

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193406
Feltöltve
2015.01.21. 21:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:54

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193407
Feltöltve
2015.01.21. 21:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:54

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193408
Feltöltve
2015.01.21. 21:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:55

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193409
Feltöltve
2015.01.21. 21:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:56

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193410
Feltöltve
2015.01.21. 21:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 21:56

"Kislány galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193411

194010
Feltöltve
2015.01.27. 14:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ45/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.01.27. 14:19
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.03.11. 10:40
A "Kislány galambbal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.27. 14:19
1 új fotót töltöttem a "Kislány galambbal" műlaphoz
15.01.26. 01:35
H.István publikálta "Kislány galambbal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.