Debrecen, Attila tér 2.

Debrecen
Attila tér 2.
A görög katolikus templom északi oldalán láthatóak.

Felállítás1980

id. Mohay Attila (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2015.01.25. 21:31
Bobula János szlovák építészt 1905-ben bízták meg a debreceni görög katolikusok számára egy templom tervezésével. Bobula, egy már kész tervét szerette volna Debrecenben is felépíteni. Szlovákiában is megvalósult egy ugyanilyen templom Szepesjakabfalván, neobizánci stílusban. A különbség csupán a torony elhelyezkedésében van, mert itt ellentétes, mint a benyújtott eredeti terven. Debrecenben összesen két, bizánci stílusú kupolás épület van, ez az egyik. A templomot 1910. május 23-án szentelték fel.

De nem akarok teljes építéstörténetet írni, hisz itt az üvegablakok a lényegesek most számunkra. A templom belső díszítése több korszakban, több időben történt. A belső díszítőfestést is két időben végezték. Sajnos, így meglehetősen vegyes képet mutat belülről az épület. Több olyan dísz is van a falakon, mely nem kell egy görög katolikus liturgiához. Illetve ami hiányzik, az is fontos, mert itt nem épült eredetileg ikonosztázion, hanem körüljárós oltár van helyette.
A díszítések közül időben az utolsóként elkészültek voltak az északi, és a déli oldalon látható 5–5 üvegablak, mely Mohay Attila iparművész munkája. Az ezen a műlapon szereplő 5 ablak 1980-ra datálódik. Öt magyar szentet (balról jobbra haladva): Szent Margitot, Szent Imrét, Szent Istvánt, Szent Lászlót, és Szent Erzsébetet ábrázol.
A Szent Margit üvegablakot özv. Árkosy Istvánné, a Szent Lászlót a Faragó család, míg a Szent Erzsébet ablakot Fazekas Andrásné adományából készítette el a művész. A szenteket hagyományos módon, pl. Erzsébetet virágokkal a kezében látjuk.

A jelenlegi parókus elmondta az előadáson, amit a templomban tartottak 2011-ben, hogy hiába ezek a legújabb alkotások, de egy-egy erős északi szél esetén aggódnak az ablakok állapota miatt.
Akit érdekel, itt egy fotóalbum, egészen részletesen lefotóztam az épületet 4 évvel ezelőtt:
https://picasaweb.google.com/117777762032662175441/GorogKatolikusTemplomDebrecen
Források:
A 2011. április 18-án, a templomban elhangzott előadásból valók az adatok.
További linkek
http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=parochia&parochia_id=38
Az építészről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bobula_J%C3%A1nos_%28%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz,_1871%E2%80%931922%29

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Bizánci szentek

Cím alapján hasonló

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193815
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:39
2011. április

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

A három férfi szent
Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193818

193819
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:39
2011. április

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193827
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:45
2011. április
Szent Margit

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193826
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:45
2011. április

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193822
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:44
2011. április

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193825
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:45
2011. április

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193824
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

193820
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:40
2011. április

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193823
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:44
2011. április
Szent Erzsébet

"Magyar szentek" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
193821
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.01.25. 18:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.25. 18:43
2011. április
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.04.06. 10:53
Megérintettem a "Magyar szentek" alkotást
15.01.25. 21:31
TundeK62 publikálta "Magyar szentek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.