Debrecen, Petőfi tér

Állapot: Tudsz róla?

Debrecen
Petőfi tér
A MÁV pályaudvaron volt.

Felállítás1961


TundeK62
2014.12.21. 23:38
Az utóbbi napokban sűrűn előfordult a helyi hírekben a MÁV pályaudvar neve. Az történt, hogy az állomás nagycsarnokában a hatalmas utastájékoztató kijelzőt kicserélték korszerűre, kisebbre, újabbra. Az utasok felháborodtak, mert nem látszanak az információk a magasan elhelyezett apró táblákon.
Erről jutott eszembe, hogy régen őrizgetem már ezt a Fortepanos fotót. Marosán László szobrász, Anyát és gyerekét, vagy Tanítónőt és tanítványát ábrázoló domborműve az egyik váróterem dísze volt, a forrás szerint. Az elképzelhető helyen többször kerestem. Jelenleg ott kocsma-büfé-italbolt (lehet válogatni) működik.
Személy szerint soha nem láttam az alkotást, mert a szüleimmel az állomás közelében laktunk, és lakom ma is a gyerekeimmel. Nem volt szükségünk arra, hogy a váróteremben várakozzunk, mert öt percre volt-van az otthonunk.

Sajnos az artportal, szobrászról szóló oldalán sincs megjelölve a dombormű anyaga. A messziről készült fotó alapján alumíniumnak jelöltem be. Eddig nem került a kezembe több kép a domborműről, de majd még keresgetek tovább.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/marosan-laszlo-825
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/marosan-laszlo-825

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Figurális dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190632
Feltöltve
2014.12.18. 23:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.18. 23:54
Archív felvétel

"Figurális dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190633
Feltöltve
2014.12.18. 23:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.18. 23:56
Archív felvétel
Összesen 2 fotó

Műlap története

14.12.21. 23:38
TundeK62 publikálta "Figurális dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.