Irinyi János és Irinyi József

Debrecen, Kálvin tér 16.

Állapot: Lebontott

Debrecen
Kálvin tér 16.
A Református Kollégium főhomlokzatán, majd belső árkádsorán voltak láthatóak.

Avatás1974. április 13.
Avatás

TundeK62
2014.12.20. 23:57
Amikor pár éve nagyon sok adattal, és fotóval bővítettem a városi könyvtár szobrokról szóló oldalát ( http://www.dbvk.hu/szoborpark/ ), akkor láttam a kapott listában, hogy kell lennie egy, két emberalakot ábrázoló domborműnek még valahol a kollégium falai között. Az Irinyi testvérekre emlékező kettős domborművet azonban mostanáig hiába kerestem.

A Meszes Tóth Gyula által alkotott kettős portré a főhomlokzaton volt. Illetve, most a Györfi Sándor szobrász által készített Jubileumi dombormű van az Irinyiek helyett.
Sz. Kürti Katalin így fogalmaz, 1977-ben megjelent könyvében: "...1976-ban helyezték el Meszes Tóth Gyula kettős reliefjét. Irinyi Jánost, a gyufa feltalálóját és Irinyi József 1848-as képviselőt, hírlapírót szembenézetben ábrázolja a művész. A sok sárgarezet tartalmazó bronz színben erősen elüt a környező domborművektől, amelyekhez léptékben, de betűtípusban sem alkalmazkodott."

Ez a leírás egy ponton nagyon hibás. A műlaphoz mellékelt fotók 1974. április 12-én készültek. Rudas István volt a fotós, aki az akkori Dokumentációs Stúdiónak készítette a képeket. Vagyis már 1974-ben ott voltak a falon a domborművek.

2009-ben, amikor az épület belsejében először volt módom fotózni, már akkor sem voltak az Irinyi testvérek domborművei az épületben, látható helyen.

Az igazságot megvallva, valóban egészen más színvonalú, mint a többi alkotás. A szín egyformaságát azóta már egy huszáros lépéssel megoldotta a kollégium, amikor megbízást adott arra valaki, hogy fessék be az összes domborművet, anyaguktól függetlenül egyformán, feketére.
Források:
Sz. Kürti Katalin: Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1977): 95. p.
További linkek
Életrajzok: http://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%A1nos
http://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%B3zsef
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Meszes_T%C3%B3th_Gyula

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Irinyi János és Irinyi József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190555
Forrás
Helytörténeti Fotótár
Feltöltve
2014.12.17. 16:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.17. 16:40
Archív felvétel

"Irinyi János és Irinyi József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190558
Forrás
Helytörténeti Fotótár
Feltöltve
2014.12.17. 16:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.17. 16:41
Archív felvétel

"Irinyi János és Irinyi József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190556

190554

190559

190557

Összesen 6 fotó

Műlap története

17.06.17. 00:16
Az "Irinyi János és Irinyi József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.14. 23:31
Az "Irinyi János és Irinyi József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.14. 23:29
Az "Irinyi János és Irinyi József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.20. 23:57
TundeK62 publikálta "Irinyi János és Irinyi József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.