Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai

Budapest, II. kerület, Fő utca 88.

Budapest
II. kerület, Fő utca 88.
A kápolna homlokzatán állnak a szobrok, szoborfülkékben.

Felállítás1760

TundeK62
2014.12.16. 01:01
A műemléki, igen forgalmas helyen álló Szent Flórián görög katolikus kápolna barokk stílusban épült, 1758–1760 között.

Az igen keskeny utcán nincs rálátás a kis kápolnára. Az utca másik oldalán a Külügyminisztérium épülete áll. A kápolna homlokzatának legfelső, középen álló szoborfülkéjében áll a Szent Flórián-szobor. A szent a tűzoltók, pékek, serfőzők, kéményseprők, fazekasok, kovácsok védőszentje volt. Az ő szobrát Weber József Lénárt alkotta.
A másik két szobor szintén szenteket ábrázol. Mindkét szobrot Eberhart Antal készítette. A Szent Balázst ábrázoló alkotás megsérült a második világháborúban, és azt Óra Sándor újrafaragta. A Szent Miklóst ábrázoló szobor sértetlenül megúszta a háborút.

A kápolna részletes története: http://www.gorogkatbuda.hu/templomtortenete.htm
Leírása: http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,577,0,0,1,0

A templomhoz véletlenül keveredtem. A Külügyminisztériumba készültem, ahol egy debreceni festőművész kiállítását szerettem volna megnézni. Mivel szombaton zárva volt az épület, gyorsan vissza is szálltunk a 86-os buszra. Viszont, ha valaki arra jár: benéztem a minisztérium épületébe, és több szobrot is láttam a földszinti előtérben. Lehet, érdemes volna engedélyt kérni, és megörökíteni nekünk is azokat az alkotásokat.
Források:
http://muemlekem.hu/muemlek?id=257
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fl%C3%B3ri%C3%A1n
http://www.gorogkatbuda.hu/templomtortenete.htm

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190489
Feltöltve
2014.12.16. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.16. 00:07

190488
Feltöltve
2014.12.16. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO250

190487
Feltöltve
2014.12.16. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Szent Miklós
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190485
Feltöltve
2014.12.16. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.16. 00:06
Szent Miklós

"Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Szent Miklós
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190486
Feltöltve
2014.12.16. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.16. 00:06
Szent Miklós

"Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Szent Balázs
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190490
Feltöltve
2014.12.16. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.16. 00:08
Szent Balázs

"Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Szent Balázs
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190491

190484
Feltöltve
2014.12.16. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.16. 00:06

"Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498823
Feltöltve
2022.08.27. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.27. 18:09

"Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498824
Feltöltve
2022.08.27. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/60 • 30.5mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.27. 18:09
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.08.03. 22:29
A "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.27. 18:09
2 új fotót töltöttem a "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" műlaphoz
22.08.17. 13:34
Megérintettem a "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" alkotást
19.03.29. 17:27
Megérintettem a "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" alkotást
18.10.22. 18:31
Megérintettem a "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" alkotást
17.05.23. 12:07
Megérintettem a "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" alkotást
17.04.03. 07:34
Megérintettem a "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" alkotást
14.12.16. 01:12
A "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.16. 01:12
A "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.16. 01:11
A "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.16. 01:01
TundeK62 publikálta "Szent Flórián görög katolikus kápolna épületdíszítő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.