Lenti, Dózsa György út

Állapot: Megrongálódott

Lenti
Dózsa György út
Körforgalomnál lévő parktükörben látható.

Felállítás1998

Cedrus
2015.01.27. 08:24
A leírást kezdhetem így is: Egy szobor szomorú története ...

Első lenti kirándulásom során a Lenti Várhoz igyekeztünk, amikor elvonta figyelmem egy különös köztéri alkotás. Falak közé zárt emberi fejek, körülvette őket a csend, de nekem úgy tűnt egyikük segítségért kiált. 2010-ben öten voltak.

Lipovics János leveléből: – "Az inspirációja az volt, hogy a felesége elmegyógyintézetben dolgozott (talán terapeuta volt) és ott szembesült a kolléga olyan néma kiáltásokkal, emberi sorsokkal, amit itt így öntött formába."

Négy évvel később szomorúan tapasztaltam, már csak hárman vannak, az idő vasfoga, vagy szándékos rongálás következtében. Nemcsak az emberi élet, de néha a szobrok élete is véges.

A Sikoly, a Lentiben megrendezett Nemzetközi Faszobrász Szimpózium rendkívül inspiráló művésze, Alfred Kotkowski (1957. december 23. Morag - 1999. június 28. Piątkowa) lengyel szobrászművész munkája. (A csatolt link fordítható magyar szövegre is.)

Lipovics János emlékezése az alkotóra: – "A lengyel kollégáról még csak annyi, hogy olyan jól érezte magát közöttünk, ( itt Magyarországon először járt), hogy nem ment haza Lengyelországba egy köztéri, nagy szobrának az avatására, nem akarta megszakítani ezzel az itteni művésztelepi munkáját ! Megbeszéltük, hogy a következő évben ismét jön és hozza magával az egyik Amerikában (USA) élő kollégáját is, mint amerikai szobrászművész résztvevőt. Erre azért nem került sor, mert nem sokkal a művésztelep kezdete előtt a saját szobra ölte meg. A műtermében egy nagy, köztéri emlékművön, az előző évi rettenetes árvíz áldozatainak készülő kő szobrán dolgozott és ott történt meg a baleset, egy rossz rögzítés miatt a hatalmas kőtömb eldőlt, rádőlt és Ő belehalt ..."

Köszönettel tartozom Lipovics János szobrászművésznek, segítsége nélkül talán soha nem találok rá az alkotóra.
Források:
http://www.muzeum.sacz.pl/29,1707,_ALFRED_KOTKOWSKI__WYSTAWA_Z_OKAZJI_15_ROCZNICY_SMIERCI_RZEZBIARZA.htm

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193974
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2015.01.27. 07:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:11
2010. április

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193975

193976
Feltöltve
2015.01.27. 07:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:12

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193977
Feltöltve
2015.01.27. 07:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:13

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193978
Feltöltve
2015.01.27. 07:13
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/10 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:13

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193979
Feltöltve
2015.01.27. 07:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:14

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193980
Feltöltve
2015.01.27. 07:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:15

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193981
Feltöltve
2015.01.27. 07:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/85 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:15

"Sikoly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
193982
Feltöltve
2015.01.27. 07:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.27. 07:16
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.01.27. 08:24
Cedrus publikálta "Sikoly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.