Győr-Győrszentiván, Váci Mihály utca 3.

Győr-Győrszentiván
Váci Mihály utca 3.
A Váci Mihály Általános Iskola udvarán áll.

Felállítás1990. április 26.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2015.01.27. 00:50
Váci Mihály mellszobra a róla elnevezett utcában, a róla elnevezett iskola udvarán áll.
Váci Mihály (1924–1970) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.
Mellszobrát halálának 20. évfordulójára állították.
Fotós napom utolsó állomása Győrszentiván, itt két iskolát kerestem fel, elsőként ezt. A szobor bár látszik az utcáról, de nemigazán fotózható, csak bent az udvarban, de érdemes előtte engedélyt kérni. Én is ezt tettem. Hosszan elbeszélgettünk a vezetősséggel, én elmondtam, hogy szeretném a szobrot bemutatni a nagyközönségnek, és megkaptam a szükséges információkat.
A szobor Lebó Ferenc szobrászművész alkotása, 1990-en avatták. A bronzból készült büszt
egy gránitposztamens tetején foglal helyet. A mellszoborról lenyúló, bronzból készült, írólapokat ábrázoló részleten egy versidézet olvasható:
„...élni:- szeretni, hinni a világot;
tenni valamit, mivel besugárzod;”
/Váci Mihály: Eső homokra/
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lebo-ferenc-3195
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1ci_Mih%C3%A1ly

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193371
Feltöltve
2015.01.21. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:06

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193372
Feltöltve
2015.01.21. 20:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:13

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193373
Feltöltve
2015.01.21. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:16

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193374
Feltöltve
2015.01.21. 20:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:18

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193375
Feltöltve
2015.01.21. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:28

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193376
Feltöltve
2015.01.21. 20:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:34

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193377
Feltöltve
2015.01.21. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:36

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193378
Feltöltve
2015.01.21. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:39

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
193379
Feltöltve
2015.01.21. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 20:41

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
194009
Feltöltve
2015.01.27. 14:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.01.27. 14:14

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr-Győrszentiván
Feltöltő
Azonosító
194008
Feltöltve
2015.01.27. 14:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.01.27. 14:13
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.06.09. 18:19
A "Váci Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.27. 17:05
A "Váci Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.27. 14:14
1 új fotót töltöttem a "Váci Mihály" műlaphoz
15.01.27. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Váci Mihály" műlaphoz
15.01.27. 00:50
H.István publikálta "Váci Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.