Csertő, Kossuth Lajos tér 6.

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Fiú mozdonnyal

Csertő
Kossuth Lajos tér 6.
A csertői Polgármesteri Hivatal előtt állt az alkotás.

Avatás1970. május 27.

Ády
2014.12.01. 14:56
Az alkotást Csertő óvodájában (Gyermekotthonában) állították fel 1970-ben. A 160 cm-es, mozdonyt tartó kalapos kisfiú bronz szobrát Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész ajándékozta az intézménynek. Hosszú évtizedig díszítette a kertet, míg a kétezres év vége felé a csertői Polgármesteri Hivatal elé helyezték. Lehet, hogy pont ez az áthelyezés volt a veszte (túlságosan szúrta a polgármester szemét), mert 2013. február végén a polgármester asszony közmunkásokkal feldaraboltatta, majd MÉH-telepen értékesítette.
Döbbenet!! Hihetetlen!! Felháborító!!! Szomorú!!!

"...Rétfalvi Sándor kiemelte továbbá, hogy ennek a köztéri szobornak a jelenlegi értékét 16 millió forintban határozta meg a rendőrségi beadványában. Az eszmei értéke viszont pillanatnyilag még meghatározhatatlan – tette hozzá –, mivel bár már 70 év fölött jár, de azért még él. Elmondta azt is, hogy a Fiú mozdonnyal című kompozícióját alkotói munkássága igen jelentős darabjának tartja, így most már maga is nagyon izgatottan várja, hogy a rendőrség mit jelez vissza az üggyel kapcsolatban..."

Természetesen nagy vihart kavart az ügy, amiből 2014. decemberében vádemelés lett.
Források:
Idézet: bama.hu cikk
További linkek
MÉH-telepre vitték a bronzszobrot a polgármester utasítására Csertőn (bama.hu cikk): http://www.bama.hu/baranya/kozelet/meh-telepre-vittek-a-bronzszobrot-a-polgarmester-utasitasara-cserton-485115
A MÉH-telepen végezte az értékes bronzszobor: (mno cikk): http://mno.hu/ahirtvhirei/a-meh-telepen-vegezte-az-ertekes-bronzszobor-1260934
Hír tv videó: http://mno.hu/videok/113718
Rétfalvi Sándor szobrászművész életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9tfalvi_S%C3%A1ndor

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Mozdonyos fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csertő
Feltöltő
Azonosító
188873
Forrás
http://img.444.hu/Fiu-mozdonnyal.jpg
Feltöltve
2014.12.01. 13:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.01. 13:45
Archív felvétel

"Mozdonyos fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csertő
Feltöltő
Azonosító
188874
Forrás
Kovács Péter: Rétfalvi Sándor (Pécs, 2006)
Évszám
2006
Feltöltve
2014.12.01. 13:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.01. 13:45
2006, Archív felvétel

"Mozdonyos fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csertő
Feltöltő
Azonosító
188875
Forrás
Kovács Péter: Rétfalvi Sándor könyv Pécs, 2006)
Évszám
2006
Feltöltve
2014.12.01. 13:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.01. 13:45
2006, Archív felvétel

"Mozdonyos fiú" c. alkotás fotói

Rétfalvi Sándor 2006-ban a "Mozdonyos fiú"-val.
Alkotó
Település
Csertő
Feltöltő
Azonosító
188877
Forrás
Kovács Péter: Rétfalvi Sándor könyv (Pécs, 2006)
Évszám
2006
Feltöltve
2014.12.01. 13:45
Képinfó
Alkotó a képen
(Rétfalvi Sándor)

188876

Az alkotás az önkormányzat előtt.
Alkotó
Település
Csertő
Feltöltő
Azonosító
188880
Forrás
Google utcakép, 2012. 01. 20.
Évszám
2012
Feltöltve
2014.12.01. 14:00

Ády 14.12.01. 14:00
2012, Archív felvétel
Az alkotás az önkormányzat előtt.

"Mozdonyos fiú" c. alkotás fotói

Az alkotás már az önkormányzat előtt.
Alkotó
Település
Csertő
Feltöltő
Azonosító
188879
Forrás
Google utcakép, 2012. 01. 20.
Évszám
2012
Feltöltve
2014.12.01. 14:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.01. 14:00
2012, Archív felvétel
Az alkotás már az önkormányzat előtt.
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.06.24. 23:49
A "Mozdonyos fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.01. 15:25
A "Mozdonyos fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.01. 14:56
Ády publikálta "Mozdonyos fiú" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.